Lemondott és távozik az amerikai elnök kommunikációs igazgatója, Kate Bedingfield – jelentette be szerdán a Fehér Ház.
Az AFP francia hírügynökség rámutat, hogy a közlés figyelemre méltó esemény négy hónappal a november 8-i félidős választások előtt - írja az MTI.
Kate Bedingfield, aki Joe Biden amerikai elnök választási kampányának gerincét képezte, majd a demokrata elnök kommunikációs igazgatója volt, július végén távozik a Fehér Házból,
hogy „több időt töltsön férjével és kisgyermekeivel” – közölte Ron Klain, a Fehér Ház kabinetfőnöke.
Kijelentette: „Kate Bedingfield tehetsége és kitartása nélkül Donald Trump (korábbi amerikai elnök) talán még mindig a Fehér Házban lenne. Továbbra is döntő szerepet fog játszani Biden napirendjének kívülről történő előmozdításában” – tette hozzá.
A Fehér Házon belüli lemondások nem szokatlanok a ciklus közepén, ám az elnök hívei közül a mostani távozás azonban akkor történik,
amikor több amerikai médium is a végrehajtó hatalmon belüli működési zavarokról számolt be.
A Fehér Ház még nem jelentette be, hogy ki fogja megvédeni a népszerűségi listán egyre lejjebb csúszó Joe Bident, akit a progresszív tábor egyre gyakrabban támad tehetetlensége miatt az abortuszjogok szövetségi szintű eltörlése és az országot gyászba borító lövöldözésekkel kapcsolatban – számolt be az AFP.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.