Francia választások - Macron pártja és a baloldal holtversenyben az élen az első fordulóban
Francia választások - Macron pártja és a baloldal holtversenyben az élen az első fordulóban

MTI

Rekordalacsony részvétel mellett Emmanuel Macron államfő és centrista szövetségesei Ensemble! (Együtt!) elnevezésű koalíciója, valamint a baloldali összefogás (NUPES) holtversenyben végzett az élen a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában - ismertette az Ipsos Sopra Steria közvélemény-kutató intézet becslésen alapuló exit poll eredményét vasárnap este a France 2 közszolgálati televízió.

Hirdetés

A becslések szerint mindkét szövetség 25,2 százalékos támogatottságot kapott - írja az MTI.

A mandátumbecslések alapján a kormánypárt a jövő vasárnapi második fordulóban az élen végezhet és a legerősebb politikai formáció maradhat,

de nem biztos, hogy megszerzi az abszolút többséghez szükséges 289 helyet a nemzetgyűlésben, ami pedig elengedhetetlen lenne a reformok folytatásához. Az elnöki koalíció 275 és 310 közötti helyre számíthat, míg a baloldali összefogás (NUPES) 150-190 képviselőt küldhet a nemzetgyűlésbe, s ezzel a legjelentősebb ellenzéki erő lehet.    

Harmadik helyen a Marine Le Pen vezette szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés áll 18,9 százalékkal, a konzervatív Köztársaságiak 13,7 százalékot értek el, míg Eric Zemmour Visszahódítás elnevezésű formációját a szavazók 3,9 százaléka támogatta.

A választásra jogosult mintegy 48 millió francia állampolgár alig 47,2 százaléka járult az urnákhoz.

Az előző nemzetgyűlés összetételéhez képest Marine Le Pen pártja tudta a leginkább növelni a képviselői számát, s 1986 után először ismét önálló frakciót alakíthat 20 és 45 közötti képviselővel, a konzervatívok frakciója viszont a felére csökkenhet a korábbi száz képviselőről.  

A nemzetgyűlési választás első fordulójának becsült eredménye visszatükrözi a francia politikai élet átrendeződését, amely Emmanuel Macron öt évvel ezelőtti elnökké választásával kezdődött: a hagyományos pártok meggyengültek, a politikai tér pedig hárompólusúvá vált az államfő centrista koalíciója körül,

az egyik oldalon a radikális baloldallal, a másikon pedig a szuverenista jobboldallal.

Másfél hónappal ezelőtti újraválasztása után Emmanuel Macron ugyanazokat az érveket hozta fel a nemzetgyűlési választások előtti kampányban, mint az elnökválasztási kampányában: "egyértelmű többséget" kért a választóktól a radikális baloldali és szélsőjobboldali szélsőségekkel szemben, amely tömörülések az elnök szerint a "rendetlenséget" jelentenék Franciaország számára, ha többséget szereznének.

"Semmi nem lenne veszélyesebb, mint a világban uralkodó rendetlenséghez egy, a szélsőségek által javasolt francia rendetlenséget társítani" - mondta csütörtökön egy dél-franciaországi rendezvényen az államfő, egymás mellé állítva az elnökválasztás második helyén végzett szuverenista jobboldali Marine Le Pent és a harmadik helyen végzett radikális baloldali Jean-Luc Mélenchont, a baloldali összefogás vezetőjét.

Ez utóbbi az elnök legfőbb politikai ellenfelévé nőtte ki magát az elnökválasztás óta. Az a célja, hogy a baloldali összefogással megszerezze a nemzetgyűlési többséget, s arra kényszerítse az államfőt, hogy őt nevezze ki miniszterelnöknek. A felmérések szerint azonban a baloldali győzelemnek nincs igazán esélye a második fordulóban.

A nemzetgyűlési választások jövő vasárnapi második fordulója ugyanakkor kihathat a május 20-án kinevezett új kormány összetételére, miután az államfő kérésére a miniszterek és Elisabeth Borne kormányfő is elindult képviselőjelöltként. Emmanuel Macron jelezte:

annak a kormánytagnak, aki nem tud győzni a választókerületében, le kell mondania a miniszteri tisztségéről.  

Franciaországban nincsen pártlistás szavazás, az állampolgárok egyéni jelöltekre szavazhatnak, akiknek viszont csak akkor van igazán esélyük bejutni a parlamentbe, ha valamelyik nagyobb párt színeiben indulnak. Az 577 körzetben 6293-an mérettetik meg magukat. A biztos győzelemhez az első fordulóban 50 százalék plusz egy szavazatot kell elérnie egy jelöltnek. Ha egy körzetben ez senkinek sem sikerül, akkor a jövő vasárnapi második fordulóban minden, a regisztrált szavazók körében 12,5 százalékot, a leadott szavazatoknak pedig legalább 25 százalékát elért jelölt indulhat. Ha egyetlen jelölt sem éri el ezt az eredményt, akkor a két élen végzett automatikusan továbbjut. Ha viszont csak egyetlen jelölt kap legalább ekkora támogatottságot, a második helyen végzett is továbbjut vele.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.