Lezárultak az idei tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék biológiából, kémiából és földrajzból
Lezárultak az idei tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék biológiából, kémiából és földrajzból
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immáron hatodszor kerültek megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék.  A tehetséggondozó hétvégék célja a Magyarországon megrendezésre kerülő Hevesy György kémia-, Herman Ottó biológia-, Teleki Pál földrajz-földtan versenyekre való felkészítés, valamint a résztvevők természettudományos ismereteinek elmélyítése, bővítése.

Hirdetés

A foglalkozásokra az előző évekhez hasonlóan idén is névre szóló meghívót kaptak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Szent-Györgyi Albert kémia, Margittai Antal biológia és természetrajz, földrajz versenyek első10 helyezettjei, akik már eddig is bizonyították az adott tantárgy iránti szeretetüket. A meghívott tanulóknak 2022. január 10-ig volt lehetőségük visszajelezni részvételi szándékukat. Az 50 meghívottból összesen 31 tanuló élt ezzel a lehetőséggel.

A tehetséggondozó program első hétvégéje 2022. február 18–20. között valósult meg személyes jelenléttel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Szakgimnázium bázisán. Az Ukrajnában kialakult háborús konfliktus miatt a tehetséggondozó program február 25–27-re tervezett második hétvégéje elmaradt, s majd csak április 8–10. között valósult meg. A második hétvégén a biológia és földrajz foglalkozások online, a kémia foglalkozások pedig hibrid módon zajlottak, tehát a tanulók online és fizikális formában is jelen voltak. A kémia tehetséggondozó program harmadik alkalma április 12–14-én, a földrajz hétvégék harmadik foglalkozása április 23–24-én, a biológia tantárgy záró foglalkozásai pedig április 29. – május 1. között valósultak meg. A foglalkozásokon a tanulók online formában vettek részt.  Az ifjú tehetségekkel a hétvégék folyamán összesen 19 szakképzett pedagógus foglalkozott.

Hirdetés

A program ötletgazdája és szakmai felelőse dr. Kohut Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének tanszékvezetője. Munkáját segítette Bak Éva, a II.RFKMF Biológia és Kémia Tanszék, valamint Papp Géza, a II.RFKMF Földtudományi és Turizmus Tanszék oktatója.

A programot a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány