Kazah tüntetések - Borrell: a külső katonai segítség elkerülendő helyzetek emlékeit idézi

MTI

A külső katonai segítség elkerülendő helyzetek emlékeit idézi - jelentette ki Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő a Twitteren arra reagálva, hogy Oroszország és Fehéroroszország is békefenntartó erőket küldött csütörtökön Kazahsztánba a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) döntése alapján.

Hirdetés

Twitter-üzenetében Josep Borrell kijelentette: nagy aggodalomra adnak okot a kazahsztáni fejlemények - írja az MTI.

Hangsúlyozta: a civilek jogait és biztonságát minden körülmények között biztosítani kell.

Az Európai Unió kész támogatást nyújtani Kazahsztánnak a válság kezelésében - tette hozzá.

Borrell - aki háromnapos látogatáson Ukrajnában tartózkodik - a mikroblogban azt is közölte, hogy "jó megbeszélést" folytatott Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel.

Tájékoztatása szerint megvitatták, miként lehetséges közösen szembenézni az ukrán határon jelentkező, orosz katonai csapatösszevonás jelentette vélt külső fenyegetéssel, illetve azt,

hogyan lehetne tovább erősíteni Ukrajna belső ellenálló képességet az átfogó reformprogram folytatása révén.

"Ukrajna biztos lehet az Európai Unió nem szűnő támogatásában" - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.