Félmilliárd eurós bírságot kapott a Google
Félmilliárd eurós bírságot kapott a Google

MTI

 / Gazdaság
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A francia versenyhatóság 500 millió euróra (177,7 milliárd forint) büntette az amerikai Google-t, mert nem tett eleget a versenyhivatal korábbi határozatának, amely szerint kárpótolnia kell azokat a hírszolgáltatókat, akiknek az anyagait újra publikálta.

Hirdetés

A hivatal megállapította, hogy a Google nem folytatott jóhiszemű tárgyalásokat a sértett kiadókkal, akiknek két hónapon belül elő kell terjesztenie kárpótlási ajánlatát - írja az MTI.

Amennyiben a kéthónapos határidőt nem tartja be a Google, a büntetés összege naponta 900 ezer euróval emelkedik.

A Google szóvivője útján „súlyos csalódottságát” fejezte ki a büntetés miatt, és azt hangoztatta, hogy jóhiszeműen járt el az egész eljárás során. A cég szerint a büntetés mértéke nem veszi figyelembe a megegyezés érdekében kifejtett erőfeszítéseit és azt „a realitást sem, ahogyan a hírek működnek a Google platformjain”.

A francia versenyhivatal egy hónappal ezelőtt már egy más ügyben 220 millió eurós bírságot szabott ki a Google amerikai vállalatra

az online reklámpiacon folytatott gyakorlata miatt, és reformokra szólította fel az óriáscéget. A Google akkor jelezte: megállapodott a versenyhivatallal többféle megoldásról, amely hozzájárulhat az online reklámpiaci működésének javításához.

A francia versenyhivatal három sajtócsoport, a francia Le Figaro, a belga Rossel és globális médiaóriás, a News Corp megkeresésére foglalkozott az üggyel.

Forrás

MTI