Jelenleg nincsenek eszközök a pedagógusok kényszervakcinációjára, de a jövőben mindenképp megvizsgáljuk a lehetőségeket – jelentette ki Szerhij Skarlet oktatási miniszter kedden az Ukrajna 30. Oktatás és tudomány nemzeti fórum második napján újságíróknak, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Az oktatási tárcavezető a médiának nyilatkozva elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben kötelezővé teszik a védőoltást az oktatási dolgozók számára hivatásuk gyakorlása érdekében - írja a Karpat.in.ua.
„Jelenleg nincsenek eszközök a kényszervakcinációra, de a jövőben mindenképp megvizsgáljuk a lehetőségeket.
A szakácsok esetében például követelmény az egészségügyi könyvecske vagy a foglalkozás gyakorlásának engedélyezéséhez szükséges más elemek megléte” – mutatott rá.
Skarlet a jelenlegi európai gyakorlatot hozta fel példaként, ahová csak a beoltott turistákat engedik be. Mint emlékeztetett rá, a vakcináció nagyon fontos, a pedagógusok nagy közösséget képeznek, s ennek megfelelő veszélyt jelenthetnek.
„Lehetséges, hogy kötelező elem lesz a vakcináció a foglalkozás gyakorlásához”
– húzta alá az oktatási miniszter.
Mint honlapunk is beszámolt róla, Szerhij Skarlet az Ukrajna 30. Oktatás és tudomány nemzeti fórum nyitónapján kijelentette, hogy az oktatási dolgozóknak csak a 32 %-a jelentkezett koronavírus elleni védőoltásra.
A pedagógusok vakcinációja egy hete indult és az új tanév kezdetéig tart.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.