Peking tiltakozott az újabb, kínai vállalatokat érintő amerikai szankciók ellen

MTI

A kínai külügyminisztérium pénteken tiltakozott az amerikai kormány egy nappal korábban bejelentett, kínai vállalatokat és kormányhivatalokat érintő szankciói ellen, melyeket Washington az északnyugat-kínai Hszincsiangban élő ujgur kisebbség emberi jogainak vélt megsértésével indokolt.

Hirdetés

Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az Egyesült Államok lépése súlyosan aláássa a piacgazdaság alapelveit és a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi szabályokat, továbbá jelentős mértékben károsítja a kínai intézmények és vállalatok érdekeit - írja az MTI.

A szóvivő úgy vélekedett, hogy Washington fenntartások nélkül használ fel bármilyen eszközt Kína bemocskolására.

Vang a "hiba azonnali orvoslására" szólította fel az Egyesült Államokat, hozzátéve: Kína minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy megvédje a kínai intézményeket és vállalatokat megillető jogokat és azok érdekeit.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön mintegy harminc kínai biotechnológiai és biztonságtechnikai céget, valamint kormányhivatalt sújtott szankciókkal. A döntés alapján amerikai cégek külön hatósági engedély nélkül nem adhatnak el műszaki alkatrészeket egyebek mellett a kínai katonaorvosi akadémiának és 11 kutatóintézetének, amelyek a többi közt biotechnológiai kutatásokkal segítik a kínai hadsereget.

Az amerikai szenátus emellett csütörtökön egyhangúlag fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely egy sor különböző, Hszincsiangban gyártott árucikknek az Egyesült Államokba történő bevitelét tiltaná meg,

hacsak a beszállítók nem tudják igazolni, hogy a szóban forgó termékek előállításakor nem alkalmaztak kényszermunkát.

Több emberi jogi szervezet vádolja a kínai hatóságokat azzal, hogy Hszincsiangban legalább egymillió muszlim vallású ujgurt zártak "átnevelőtáborokba", és kényszermunkát végeztetnek velük. Kína rendszeresen tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy a Hszincsiangban alkalmazott intézkedések a terrorizmus és a szeparatizmus elleni küzdelmet szolgálják.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.