A nemzetközi biztonság aktuális kérdéseiről tárgyalt Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök és Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.
Erről kedd este az orosz védelmi tárca adott ki szűkszavú közleményt. A két katonai vezető eszmecseréje olyan időszakban történik, amikor mind több jelentés lát napvilágot egy lehetséges csúcsszintű orosz-amerikai kapcsolatfelvétel lehetőségéről - írja az MTI.
Geraszimov és Milley szeptemberben Finnországban személyesen is találkozott.
Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint akkor egyebek között a katonai incidensek kockázatának csökkentéséről tárgyaltak a felek.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden kínai hivatali partnerével, Vej Feng-hóval tárgyalt, akinek elmondta, hogy az amerikai hadászati erők novemberben tartott Global Thunder hadgyakorlata során 10 stratégiai bombázó gyakorolta a nukleáris fegyverek Oroszország elleni bevetésének forgatókönyvét, egyszerre nyugati és keleti irányból.
"A minimális távolság az államhatárunktól 20 kilométer volt" - mondta Sojgu.
Az orosz tárcavezető szerint az orosz hadsereg az amerikai légierő hadászati bombázóinak "jelentősen megnövekedett aktivitását észleli Oroszország államhatárának közelében". Mint mondta, az elmúlt hónapban mintegy harmincszor repültek ilyen gépek a határ irányába, ami két és félszer gyakoribb, mint tavaly ilyenkor.
Sojgu különösen fontosnak nevezte Oroszország és Kína együttműködésének fejlesztését a "növekvő geopolitikai zavarokkal és a világ különböző részein erősödő konfliktuspotenciállal" összefüggésben.
Emlékeztetett arra, hogy Moszkva és Peking régóta stratégiai partnerei egymásnak.
Múlt szerdán az orosz-amerikai csúcsszintű párbeszéd előkészítése jegyében egyébként Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó beszélt telefonon egymással.
A Kommerszant című napilap korábban azt írta, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai alelnök az év vége előtt videokonferencia keretében, a jövő év elején pedig személyesen is találkozik. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy a kapcsolatfelvétel idejéről és jellegéről még nem született megállapodás. A két vezető eddigi egyetlen csúcstalálkozóját az idén június 16-án Genfben tartották meg.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.