Béres Alexandra amellett, hogy sikeres fitneszedző, magánéletében boldog feleség és édesanya. Férjével már harminc éve házasok, és két lánygyermekük született. Bár ő szeretett volna még egy gyermeket, mégis maradtak négyen a családban.
A 48 éves édesanya büszke a lányaira, akik nagyon jó testvérek. Panna idén tölti majd be a 15-öt, Flóra pedig kilencéves. Mindketten nagyon ügyesek a sportban, és év végi bizonyítványuk is kitűnő lett. Béres Alexandra a Meglepetés magazinnak árulta el, hogy korábban szeretett volna egy harmadik gyermeket is - írja a femina.hu.
- Nagyon szeretek édesanya lenni, és nem titok, hogy a lányaink születése után szívesen vállaltam volna még egy kisbabát, de nálunk demokrácia van, és a többiek leszavazták a kis tesót azzal az indokkal, hogy a figyelmem a hivatásom miatt már így is sokfelé irányul, és ők nem szeretnének a jelenleginél kevesebbet kapni belőlem.
Azt is hozzátette, hogy teljesen megértette és átérezte az érvelésüket, éppen ezért el is fogadta, és beletörődött, hogy maradnak négyfős család.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek