class="layout-type--page-layout user-logged-out path-not-frontpage path-node page-node-type--article theme-name--kinfo">

Guton negyedszer került megrendezésre a Szent István Labdarúgó Torna - Nagyszerű közösségi alkalom

/


Ahová születtünk, ott van feladatunk, küldetésünk. A mostani embert próbáló időkben nagyon nehéz eleget tenni ennek az elvárásnak, ám mindenképpen törekedni kell rá, nyilatkozta a sajtó jelenlevő képviselőinek Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke a Gut község központjában álló Szent István-szobor megkoszorúzását követően. 

Éppen ezért vágyunk valamennyien a békére, hisz akkor minden a helyére kerül, és beteljesedik az a küldetésünk, amit ezer esztendővel ezelőtt Szent István indított el: megmaradni magyarnak és kereszténynek abban az Európában, amelyet éppen Krisztus-követői tettek naggyá és virágzóvá.

A rövid ünnepségen államalapító királyunkat dicsőítő vers és ének hangzott el.

Guton negyedszer került megrendezésre a Szent István Labdarúgó Torna. Fotó: Kovács Elemér
Guton negyedszer került megrendezésre a Szent István Labdarúgó Torna. Fotó: Kovács Elemér

Immár egy másik helyszínen, a helyi gimnázium műfüves pályáján a nap folyamán először az ifjúsági csapatok, majd ezt követően a veterán focisták Szent István Labdarúgó Tornájára került sor. A negyedik alkalommal megrendezett verseny hat csapat részvételével zajlott. A tornára a közeli települések – Nagybégány, Gát, Déda, Szernye, Bátyú, Kígyós – labdarúgói neveztek be. 

A megkérdezett veterán focisták kiemelték: a Szent István Labdarúgó Torna nagyszerű közösségi alkalom, ahol találkozhatnak az egykori futballszerető ismerőseikkel, régi ellenfeleikkel, akikkel most ugyanúgy sportszerűen küzdhetnek a győzelemért, mint tették ezt 10-15 évvel ezelőtt a járási labdarúgó bajnokság mérkőzései során.

Kovács Elemér


 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek




Friss hírek