| 2020. 11. 27. – 14:29 |

Mitől vonzó egy iskola? Bizonyára attól, hogy ott kulturált környezetben folyik az oktató-nevelő munka. Meg attól, hogy a szóban forgó tanintézményben a szakmájukat hivatásszerűen gyakorló pedagógusok dolgoznak. Nyilvánvaló, hogy ezek a leglényegesebb szempontok. Ám ezen kívül akad más is, ami az iskola vonzerejét jelentősen erősíti. Például az, hogy milyen az osztálytermek felszereltsége, illetve hogy a tanórákon kívül az intézmény milyen tartalmas időtöltést tud biztosítani neveltjei számára. Nos, ez utóbbiban kívánt segíteni Magyarország Beregszászi Konzulátusa, amikor is egy pingpongasztalt és a hozzá való felszerelést ajándékozott a Beregújfalui Általános Iskolának.

Szilágyi Mátyás főkonzul az átadó ünnepségen arról szólt, hogy nem véletlenül esett a választás ennek a sportágnak a népszerűsítésére.

Az asztaltenisz ugyanis nemcsak sikerélményre nyújt lehetőséget már rövid távon is, hanem kitartó munkára, még jobb teljesítményre ösztönöz, méghozzá úgy, hogy játék közben megismerjük azt, amiben az átlagosnál erősebbek vagyunk, s fejleszteni tudjuk azokat a képességeinket, melyekben valamelyest lemaradtunk.

A pingpongozás egyben nagyszerű csapatjáték, ahol csak akkor van esélyünk a győzelemre, ha maximálisan figyelünk a párunkra, önzetlenül segítjük őt. A diplomata annak a reményének adott hangot, hogy igen sok itteni tanuló majd az asztaltenisz által köt szoros barátságot a sporttal, ami az általános előmenetelre is jótékony hatással bír.

Egy kisdiák számára az a legjobb, ha a szülőfalujában működő tanintézmény minden lehetőséget biztosít a tanuláshoz, a gördülékeny ismeretszerzéshez, hangsúlyozta Nagy Renáta iskolaigazgató. Ezeknek a feltételeknek kíván folyamatosan megfelelni a Beregújfalui Általános Iskola, amely jelenleg 188 tanuló otthona.

Az intézmény vezetője annak az örömének adott hangot, hogy az utóbbi időben csaknem minden elsős korú falubeli gyerek náluk kezdi meg tanulmányait.

A jövőre nézve az is biztató, hogy nemcsak az állami szervek, de maguk a szülők is jelentős mértékben hozzájárulnak az iskola komfortosabbá tételéhez. Immár harmadik éve rendeznek jótékonysági bált. S az ezeken a vidám alkalmakon begyűjtött összegből számos felújítást sikerült elvégezni.

Az igazgató meggyőződése, hogy az ajándék sporteszköz révén még tartalmasabbá válik a tanulók szabadidejének eltöltése, bővül a sportszeretők köre, s jelentősen javul a tornaterem kihasználtsága. 

Eszenyi Gábor

Hirdetés

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés