Ukrajna | 2020. 11. 27. – 14:29 |

Hirdetés

A legtöbb európai labdarúgó-válogatott idei első mérkőzéseit játszotta az elmúlt napokban, a Nemzetek Ligája különböző divízióinak csoportjaiban kezdődtek meg a küzdelmek.

A magyar keretben a rengeteg sérülttel szembesülő Marco Rossinak nem volt könnyű egy ütőképes csapatot kiállítani a papíron lényegesen erősebbnek tűnő Törökország és Oroszország ellen, végül mégis sikerült megtalálnia azokat a játékosokat, akik helytálltak.

A törökök elleni idegenbeli találkozón a magyarok már az első játékrészben megszerezhették volna a vezetést, de Holender és Szoboszlai is kapufát lőtt, és még ezen kívül is volt jó néhány ígéretes  lehetőségünk a szemmel láthatóan meglepődő vendéglátókkal szemben.

Fordulás után sem változott a játék képe, és a 80. percben megszületett a vendégvezetés is: a több európai topcsapattal is hírbe hozott Szoboszlai Dominik 30 méteres szabadrúgásgólja védhetetlenül vágódott a kapuba. A törököknek már nem maradt idejük az egyenlítésre.

A csoport másik mérkőzésén Oroszország 3-1-re győzte le Szerbiát.

Vasárnap Oroszország tette tiszteletét az üres Puskás Ferenc stadionban, és már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert. Sajnos, vendéggóllal indult a második játékrész is, és ekkor attól is tartani lehetett, hogy a fiatal magyar csapat egy nagy vereségbe fut bele…

Nem így történt! Előbb Sallai, majd a csereként pályára lépő Nikolics is szép gólt lőtt, és 20 perccel a vége előtt már csak eggyel mentek az oroszok. A hajrában ugyan akadtak még magyar helyzetek, de Sztaniszlav Csercseszov együttese ekkor már nagyon ügyelt arra, hogy megőrizze egygólos előnyét.

Összességében a két találkozón mutatott játék bizakodásra adhat okot az októberben Bulgáriában sorra kerülő Európa-bajnoki pótselejtezőre.

A másik találkozón Szerbia gól nélküli döntetlenre végzett Törökország ellen.

Ami az ukrán válogatottat illeti, Andrij Sevcsenko együttese Lvivben – ugyancsak zárt kapuk mögött – 2-1-re legyőzte Svájcot. Jarmolenko szerzett vezetést a 14. percben, amit Seferovics egalizált még szünet előtt. Fordulás után mindkét oldalon voltak lehetőségek, de a győztes találatot Zincsenko szerezte meg a 68. percben.

A csoport két favoritjának számító együttese, Németország és Spanyolország 1-1-es döntetlenre végzett.

A folytatásban nem sok sikerélménye volt az ukránoknak, hiszen Spanyolországban úgy szenvedtek sima, 4-0 arányú vereséget, hogy a játék képe alapján a vendéglátók akár kétszámjegyű vereséget is mérhettek volna a sárga mezesekre.

A másik találkozón Németország 1-1-re végzett Svájcban.

További érdekesebb eredmények: Bulgária – Írország 1-1, Olaszország – Bosznia-Hercegovina 1-1, Hollandia – Lengyelország 1-0, Hollandia – Olaszország 0-1, Bosznia-Hercegovina – Lengyelország 1-2, Csehország – Skócia 1-2, Izrael – Szlovákia 1-1.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés