Katonai tiszteletadással temették el Ivan Babukát Ungváron.
Hamis rokkantsági dokumentumokkal próbált Magyarországra jutni egy 37 éves ukrán férfi a csapi vasúti határátkelőn. Az iratokat állítása szerint 3000 dollárért vásárolta.
Figyelmeztető lövésekkel állították meg az embercsempészt és két ügyfelét a román határ közelében. A szervező 13 ezer dollárért vállalta az illegális határátlépés megszervezését.
Május 25-én elhunyt Polner Kornél Gusztáv, a badalói elöljárói körzet lakosa.
Ungváron végső búcsút vettek a 32 éves Miron Sztegurától, akit két évig eltűntként tartottak nyilván. A katona 2024-ben esett el harci feladat teljesítése közben.
Kárpátalja továbbra is szenved az ökoszisztémákban keletkező tüzek miatt.
Ungváron végső búcsút vettek a 46 éves Olekszandr Jancsitól, aki 2024 októberében esett el harci feladat teljesítése közben a donyecki fronton.
Egy 27 éves férfi állítólag büntetés-végrehajtási intézetből koordinált illegális határátlépési hálózatot Kárpátalján, melybe bevont egy rokon házaspárt is..
Immáron huszonhatodik alkalommal került sor a Guti Pünkösdi Napok megrendezésére.
Cikkünkben az öntözési adagok meghatározásával fogunk foglalkozni.
A munkácsi határőrök elbúcsúztak elesett bajtársuktól, a 34 éves Jurij Majnhaszttól.
Végső búcsút vettek Ungváron a 38 éves Viktor Djakivtól. A Dicsőség-dombon temették el.
A kulturális sokszínűség, a párbeszéd és a fejlődés világnapját minden év május 21-én ünneplik világszerte.
Negyedik alkalommal rendezték meg Nagydobronyban a Pro Agricultura Carpatika Jótékonysági Alapítvány nagyszabású gasztronómiai programját.
Egy 30 éves kárpátaljai nő 7 ezer dollárért próbált Romániába juttatni egy férfit a Tiszán keresztül. A hatóságok őrizetbe vették.
Kimerülten rekedt a hegyekben: illegális romániai átkelésre készült egy férfi Rahó térségében.
A közös együttlétet végig a pünkösd üzenete, a Szentlélek jelenléte és az Isten utáni szomjúság hatotta át.
Munkácson végső búcsút vesznek Huranics Jevhen katonától. A gyászszertartást május 28-án tartják a Roszvihovo városrészben található székesegyházban.
Közel 300 „holt lelket” mozgósítottak papíron – Kárpátalján is lelepleztek egy rendszert.
A beregszászi magyar színház számára mindig kiemelten fontos volt az utánpótlás-nevelés.
Harminchat végzős diák mellére került fel az érettséget jelképező piros szalag, vállukra pedig a tarisznya.
Munkácson végső búcsút vettek Ivan Csava katonától, aki a donyecki irányban végrehajtott harci feladat során vesztette életét.
A mentőszolgálatok arra kérik a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal bánjanak a tűzzel.
Közel egy évig eltűntként tartották nyilván: elesett a fronton a kárpátaljai Jurij Prokes.
Szerdán hidegfronttal lehűlés érkezik és visszaesik a hőmérséklet, de csapadék nem várható.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet május 20-án tartotta évadzáró programját a Nagyberegi Tájházban.
Zán-Fábián Sándor püspök képviselte a Kárpátaljai Református Egyházat Kijevben, Ukrajna nemzeti kisebbségeinek és őslakos népeinek fórumán, ahol felekezetközi imát is mondtak a békéért.
A kurucok zászlóbontásáról emlékeztek meg Váriban és Beregszászon.
Távollétében 15 év börtönre és vagyonelkobzásra ítéltek egy aknaszlatinai férfit hazaárulás miatt, aki a vád szerint az orosz hadseregben szolgált és Harkiv térségében harcolt.
Több mint másfél évnyi bizonytalanság után végső búcsút vettek Ungváron Mihajlo Tiscsenko katonától, aki 2024 szeptemberében esett el a kurszki területen.