Kárpátalja | 2021. 01. 30. – 16:06 |
Egy szovjet politikai láger. Fotó: illusztráció

Hirdetés

Cikksorozatunk korábbi részeiben arról a nem mindennapi jelenségről írtunk, hogy a múlt század hatvanas éveinek közepétől kezdődően egészen a nyolcvanas évek végéig a beregszászi és a Beregszász környékéről ide ránduló fiatalok késő délutánonként ellepték a korzót, miközben sétáltak és beszélgettek, rádiójukból, orsós magnóikból a nyugati rádióadók által sugárzott rockzene szólt, többnyire teljes hangerővel. Sok fiú hosszú hajat viselt, akárcsak a lányok, ők is trapéznadrágot hordtak, a szerencsésebbek külhonból beszerzett farmernadrágban vagy bőrszerkóban feszítettek. Mivel mind öltözködésükben, mind a zenei ízlésük tekintetében jelentősen eltértek a kommunista párt által követésre méltónak tartott komszomol ideáltól, arra a következtetésre jutottunk, hogy fiataljaink részéről ez egyfajta lázadásnak volt tekinthető. A rendszer, a mindenható párt által megfogalmazott normák, no és a bezártság ellen. Hisz ne feledjük, pár kilométerre Beregszásztól ott húzódott a vasfüggöny, s nagyon szerencsésnek mondhatta magát az a fiatal, akinek a hatóságok kegyesen megengedték, hogy meglátogassa a szomszédos, amúgy „baráti országban” élő rokonait. Hogy az útlevélhez való hozzájutás ezekben az esetekben miként történt, az szintén egy hosszú cikk témája lehetne…

Ám mint az alábbiakból kiderül, a nagy Szovjetunióban akadtak tudatosan lázadó fiatalok is, nem is kevesen, akik többnyire röplapokon, plakátokon, tömeggyűléseken felszólalva fogalmazták meg azt a véleményüket, hogy a világ legelső szocialista állama, bármennyire is fennen hirdeti, egyáltalán nem demokratikus. Mert nem tiszteli sem az egyéni szabadságjogokat, sem a nemzetek önrendelkezési jogát. Ugyanúgy a népek börtöne, mint ahogy a kommunisták a cári Oroszországot nevezték.

A Feketeardóban élő Varga János ’56-os szabadságharcos azokban a forradalmi napokban néhány társával röplapokon és plakátokon tiltakozott a magyar szabadságharc vérbe fojtása ellen, azt követelve, hogy a szovjet katonák haladéktalanul vonuljanak ki Magyarországról. A fiúk leglátványosabb tette: az egyik éjjel magyar zászlót tűztek ki a város központjában álló többszintes banképület tetejére. Varga Jánost ezért a tettéért, akárcsak a többieket, bíróság elé állították, amely elítélte őt. Több börtönt is megjárva végül hosszú hónapok múlva a Mordvin Autonóm Köztársaság egyik politikai lágerébe került, amely nem messze Javalszk településtől volt található.

– Elöljáróban néhány szót a táborról, a táborlakókról.

– Ebben a politikai lágerben nagyjából kétezerötszáz elítéltet tartottak számon, akik közül a munkaképes korúak napközben eljártak dolgozni a közeli ipari üzemekbe, építkezésekre, erdőirtásra stb. – emlékezik vissza beszélgetőtársam. – Mindez természetesen felügyelet mellett történt. Tizenhét évesen, 1958 májusában kerültem oda, és többek között két ott raboskodó magyarnak köszönhetően hamar sikerült beilleszkednem.

Előre bocsátom, hogy ekkorára ezek a fogvatartási intézmények jelentősen konszolidálódtak. Össze sem lehetett hasonlítani őket azokkal a fogolytáborokkal, ahová 1944 őszén hurcolták el a sztálinisták szüleinket, nagyszüleinket. Nos, a táborban az étkeztetés elfogadhatónak volt mondható, biztosították a rendszeres tisztálkodási lehetőséget, sőt, a sportolási lehetőséget is. A rabok számos csapatsportnak hódolhattak, s jellemző módon időnként ezekből versenyeket is rendeztek, bevonva ebbe más politikai lágerek elítéltjeit.

A nagyjából kétezer-ötszáz rab egyharmadát azok az idősebb ukránok tették ki, akik a második világháború idején együttműködtek a megszállókkal, de vér nem tapadt a kezükhöz. A hátuk mögött egyszerűen úgy emlegették őket, hogy a gestapósok. Huszonöt évet kaptak, akárcsak a hírhedt Berijának, Sztálin kegyeltjének, a szovjet titkosszolgálat irányítójának a közvetlen munkatársai. A lágerlakók között meglepően sok volt a fiatal, huszonkét-harmincöt éves értelmiségi. Tőlük tudtam meg, hogy a balti államokban a függetlenségi törekvések a háború után tovább éltek, ennek a magyar forradalom újabb erős lökést adott.

Fogolytársaim tüntetéseken, nagygyűléseken tiltakoztak az orosz beavatkozás ellen, röplapokon, plakátokon követelték a szovjet invázió megszüntetését. Ha egyéni akcióról volt szó, akkor öt évre ítélték el szovjetellenes izgatás címén az aktivistákat, de aki csoportosan, szervezett akcióban vett részt, az tíz évet kapott. Amennyire a litván, a lett és az észt fiatalok lelkesedtek a magyar forradalomért, szembetűnő volt látni, hogy ukrán sorstársaimat ez a kérdés mennyire hidegen hagyta. Őket nem érdekelte más, csak hazájuk függetlensége.

Ebből persze nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mivel, mint tudjuk, a Szovjetunióban a politikai foglyok részére fenntartott lágerek száma akkoriban többezerre rúgott.

– No és a többiek?

– El sem tudjuk képzelni, hogy a Szovjetunióban hányan szimpatizáltak a magyar forradalommal! Voltak közöttük jeles tudósok, egyetemi tanárok, orvosok, művészek, ők nyíltan szolidaritást vállaltak a felkelőkkel, és különböző nagygyűléseken ennek hangot is adtak. Illetve maguk is a tiltakozó megmozdulások szervezői közé tartoztak. Néhány névre, hisz ezek mind nagyszerű egyéniségek voltak, még ma is emlékszem.

Ám a KárpátInfo olvasói számára most bizonyára inkább az az érdekes, hogy tízezrekben volt mérhető azoknak a száma, akik nem fogadták el a szovjet rendszert, és ezt a véleményüket nem is rejtették véka alá.

Gondoljunk bele, hogy csupán a Morvin Autonóm Köztársaság területén negyvennégy politikai láger működött, nagyjából a miénkhez hasonló létszámmal. A Szovjetunióban pedig az ötvenes évek közepén hatezernél is több ilyen intézmény volt. Az elmúlt évtizedek alatt sokan feltették nekem a kérdést, hogy ezek az emberek a szovjet rendszert nem akarták elfogadni a központi államirányítással, a kolhozosítással, a kommunista párt hegemóniájával?... Vagy pedig esetleg a szocialista eszmék ugyan szimpatikusak voltak számukra, ám mindenképpen felléptek ezzel a hatalommal szemben, hisz az megfosztotta nemzetüket a függetlenségtől?

Őszintén bevallom, ma sem tudok erre egyértelműen válaszolni, mivel a rendszer elleni tiltakozás mindig egy erős oroszellenességgel társult.

– Idehaza hogyan sikerült a visszailleszkedés?

– Még a reméltnél is gyorsabban. Világéletemben sportoltam, hamar ismét a szülőfalum focicsapatának oszlopos tagja lettem, de más versenyeken is képviseltem a községet, a kolhozi kollektívát. Egy-két gúnyos megjegyzés a kezdetek kezdetén ugyan elhangzott a lágermúltammal kapcsolatban, ám aztán ezek a hangok is elnémultak. De a témánknál, a lázadó ifjúságnál maradva: 1962-ben kineveztek a feketeardói kultúrház vezetőjének. Fellendült a kulturális élet, hisz sikerült mozgósítani a fiatalokat, nálunk több szakkör is működött.

Természetesen elmaradhatatlanok voltak a hétvégi táncos mulatságot. Ezeken a zenekarok keringőt, slowfoxot, twistet, charlestont, csárdást stb. játszottak. Egészen 1970-ig dolgoztam ebben a beosztásban.

Akkor még a falusi fiúk a környéken nem viseltek hosszú hajat. A magyar rádióból időnként hallottuk a nyugati együttesek népszerű számait, de akkoriban ezeket még nem tudták lejátszani a mi falusi zenekaraink, így nem kerültek be a repertoárba. Ha jól belegondolok, igazából a modern könnyűzene olyannyira nem is hiányzott, hisz Újlakról gyakran nálunk vendégeskedett a Murzsa zenekar, amelynek kiváló muzsikusai mindig nagyszerű hangulatot teremtettek ezeken az estéken. Hogy a pártvezetés nem nézte jó szemmel „a nyugati divatirányzatok bármiféle majmolását”, arra azért nálunk is akadt példa. Minden tavasszal megrendezték a kultúrházak égisze alatt működő zenekarok és együttesek seregszemléjét. Az Egressy Viktor vezette, errefelé igencsak népszerű Bakaras együttes tagjai közül akkoriban már ketten is hosszú hajat viseltek, amitől a szemle előtt néhány nappal az érintetteknek fájó szívvel meg kellett válniuk...

Kovács Elemér


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 4. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Hirdetés

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!