Kárpátalja | 2021. 01. 24. – 15:55 |
Az illusztrációt Marinics Sándor (Nagyszőlős) készítette

Hirdetés

A Kárpátinfóban Kovács Elemérnek a beregszászi korzó jelenségéről írott cikksorozata sokakban felelevenítette ifjúkora emlékeit. Így született az alábbi írás is, melyet kedves Nagyszőlősről elszármazott budapesti olvasónk juttatott el szerkesztőségünkbe.

Nehéz rendezni az agyam bugyraiból feltörő, rég pihenő állapotban lévő emlékeket, mert hirtelen, mint fénysugarak sokasága által megvilágított színképek jelennek meg szemem előtt.

A múlt század hetvenes éveiben középiskolások voltunk. Városunkban akkor még nagyrészt magyar nyelvű népek éltek, az utcán, a boltokban többnyire magyar nyelven zajlott a kommunikáció.

Csodálatos gyerekkorom volt, mindig természet közelben, virágágyások között szaladgálva, majd mezőkön, közeli erdőkben, Tisza-parton vagy a Fekete-hegy és a hozzá kapcsolódó legendák, mint védő vár, két gerincének jámbor, bizalmas szemeinek biztonsága, eseményként rögződtek, szívódtak belém.

Lehettem 11-12 éves, hétvégeken az én feladatom volt az üres ásványvizes üvegek beváltása és cseréje. Műanyag szatyorba összerakva azokat a bicikli kormányára tettem, és mivel úgy nem tudtam ráülni, hajtani, csörömpölve toltam a kerékpárt a járdán. Egy hétvégén is ezt tettem, mikor látom sétálva közeledni az utca közepén nagyapámat és vagy négy-öt barátját, köztük a francia nyelvtanáromat, aki rám köszönt, kalapot emelve. Tovább toltam a csörömpölő biciklit miután visszaköszöntem, szégyenkezve, kissé megszeppenve, lehet nem tudatosan, de valahogy büszkeséget, határozottságot és értékrendet éreztem spontán igyekezetemben. Hát igen, régebben voltak intelligens emberek, öregurak.

A középiskolai évek alatt sokat házibuliztunk és értékrend volt a jó zene. Leggyakrabban a Szabad Európa rádióadót hallgattuk, délutánonként Cseke László tinédzserpartija, meg délutáni randevú szólt elmosódva, nem elég tisztán.

A sétáló utcán ment a sétaparti. Beszélgettünk, meg-megálltunk találkozva ismerősökkel. Megbeszéltük problémáinkat, a Kréta körüli híreket, szemléztük a farmernadrágok minőségét – a Lewis volt a befutó, mely szinte megállt, olyan kemény volt az igazi vitorlavászon anyag. Hátulról nem igen lehetett a fiúkat megkülönböztetni a lányoktól, hacsak utóbbiak nem farmer szoknyát viseltek. És a zene, ami mindig szólt a táskarádióból, úgy éreztük, új, világrengető gondolatokra inspirál bennünket.

A barátokkal az erdőben túráztunk, a Tisza-parton valódi városi focibajnokság zajlott lányok részvételével. Versenyúszás, csónakázás, futás és sok sport – akkor így lehetett kitűnni, elismerést szerezni, melyeket az esti városi sétákon beszéltünk meg egymás között vagy csoportokba verődve.

Később a nagybátyámmal – akivel több mint testvéri megértésben voltam – tanultam az élet kihívásait. Bejártuk a Kárpátokat, sátoroztunk sokat, gumicsónakon ereszkedtünk, csorogtunk le Husztról a Tiszán. A Tisza-szigeten íjakkal és nyilakkal való fácánvadászat óriási élményeket nyújtottak, nem kevésbé segítve az önismeretben. Ilyen és hasonló élmények és színergiák töltötték be az otthoni, erdei gombaszedés utáni bográcsozást, hús- vagy szalonnasütéseket is.

Szerintem nettóban kaptuk meg térben és időben az akkori generáció szokásait, régi-új értékrendjeit és hasznos tapasztalatait. Igenis büszke vagyok magunkra, és örömérzés tölt el a mai napig is, hogy mint „lázadók” élhettük meg az akkori mindennapokat, mert magyarként, hitet vallva élni és törekedni nem volt mindig szivárványos álom.

Traxler Attila


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 3. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Hirdetés

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!