Srí Lanka | 2021. 01. 20. – 17:00 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Ezrek ittak Srí Lankán egy koronavírus elleni csodaszerből. Egy minisztert, aki ivott a vízből, koronavírus-fertőzés miatt kórházba vittek.

Az italt egy befolyásos „szent ember” kotyvasztotta állítólag a pusztulás hindu istennőjétől, Kálitól kapott recept alapján - írja az MTI.

Az átszámítva mintegy négyezer forintért kapható csodaszer

egyebek mellett mézet, szerecsendiót, koriandert és más fűszereket tartalmazott.

Egy helyi tisztségviselő szerint a növényi alapú gyógyitalok nagyon népszerűek a szigeten, és legalább 15 ezren fordultak meg a „szent ember” otthonában tavaly decemberben az értékesítés négy napján.

A helyi sajtó szerint a „szent üzletember” templomoknak és cégeknek is árusította az italt. Mintát küldött politikusoknak és minisztereknek is belőle,

sőt Pavithra Vanniaraccsi egészségügyi tárcavezető is fogyasztott belőle, bár minisztériuma nem hagyta jóvá az ital gyógyszerkénti alkalmazását.

Vanniaraccsit élesen bírálta az ellenzék, mivel hamis reményeket keltett az emberekben, és felbátorította őket arra, hogy a járvány ellenére tömegesen a "szent emberhez" forduljanak.

Pijal Nishantha de Silva,  nők és gyermekek fejlődéséért és oktatásáért felelős tárcavezető, aki szintén ivott a készítményből,

a Facebookon hétfőn azt közölte, hogy elkapta a koronavírust.

A mintegy 22 millió lakosú Srí Lankán eddig 54 087 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 270-en hunytak el.

Korábban hírt adtunk arról, hogy a koronavírus fertőzöttek száma 96 millió a világonA fertőzés 191 országban és régióban van jelen.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy Izraelben tízezer fölé emelkedett az új koronavírus fertőzöttek száma. A hétfőn elvégzett 100 693 tesztből 10 021 új koronavírus-hordozót azonosítottak.

Forrás

MTI


Hirdetés

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!