Kárpátalja | 2020. 12. 03. – 17:02 |

Badaló: egy vasárnap huszonnégy nyúl terítéken. Forrás: Kárpátinfo hetilap

Arra már valamennyi környékbeli vadász felkapta a fejét, amikor híre ment, hogy a Badalói Vadásztársaság az elmúlt vasárnap 24 nyulat hozott terítékre. Hisz Nimród itteni utódai úgy könyvelték el, hogy a 2020-as esztendő a maga szélsőséges időjárásával abszolút nem kedvezett az apróvad elszaporodásának. Ez alól persze lehetnek kivételek, például a jelentős határzónás területekkel rendelkező Badaló. Egyesek főként ezzel magyarázzák a múlt vasárnapi gazdag zsákmányt. 

– Bátran állíthatom, hogy a mostani eredmény is főként a korábbi építkező munkánk hozadéka és nem a helyi esetleges kedvező adottságoknak a következménye – vallja Székely József, aki több mint tíz éve áll a Badalói Vadásztársaság élén. – Büszke vagyok rá, hogy a csapat az első pillanattól kezdve támogatta azt a programot, amit a kezdetek kezdetén meghirdettem. Ez pedig egyszerű számításokon alapul. Ha a nyúlvadászati idény végén, a téli vadszámláláskor mondjuk 50 nyulat írtunk össze, akkor anyánként négy szaporulattal számolva őszre nagyjából 250 nyulunk lesz. Ha hozzávesszük, hogy egy nyúlvadászati idényben hat-hétszeri kivonulás engedélyezett, s mi vadászok vagyunk huszonöten, akkor bizony kiderül, hogy éppen csak hogy megvan az egy főre jutó mennyiség minden alkalomkor. Megjegyzem, ehhez a fialáshoz és a neveléshez ideális körülmények szükségesek. Tehát nem olyan aszályos április és esős június, mint azt tapasztalhattuk valamennyien a lassan mögöttünk hagyott évben. No és eddig nem vettük számításba a nyulak legfőbb természetes ellenségének a kártékony tevékenységét.

– Gondolom, a rókáról van szó, amelynek egyedszáma vidékünkön mindenütt jóval meghaladja az ideálisat. 

– Így igaz. A mi vadászterületünk közel kétezer hektáros, s mivel tudományosan bizonyított tény, hogy elegendő 500 hektárra egyetlen ilyen kis ragadozó, a meglevő 35-40 főre becsült rókaállomány négy-ötszörös túlterhelést jelent vadászterületünkre, és komoly veszélyt elsősorban a nyúlra, a fácánra, a fogolyra. Pedig évek óta kíméletlen harcot folytatunk a Vuk-nemzetség tagjaival szemben. Három évvel ezelőtt egy szezonban 240 vörösbundás került terítékre, a járásban talán a legtöbb. Tavaly 220 darabot ejtettünk el. A kívülálló egyszerűen el nem tudja képzelni, mi pusztítást végez a nyúl- a fácánfiak között ez a ragadozó. A cikk elején említettük a határ közelségét mint lehetséges pozitívumot. Az igazság viszont az, hogy Magyarországon más elbírálás alá esnek a rókák, így ott ellenük kevésbé szigorúan lépnek fel. Készséggel elismerem, hogy a Tisza ártere kiváló vadbúvó és -nevelő hely, de csak akkor, ha a szaporodási időszakban nem önt ki a folyó. Ám ez az utóbbi években többször is megtörtént. Egyébként azt tapasztaltuk, hogy a nyúl kevésbé érzékeny az időjárásra, mint például a fácán. Ez meglátszik az idei állomány nagyságán is. 

– Visszatérve a múlt vasárnapi gazdag terítékre. Valaki mondhatná, hogy ez szerencse dolga. 

– Ez így igaz, ám a korábbi évek nyúlvadászatain is hasonló eredmények születtek, s járva a határt, igencsak biztató kép fogadott. Az elmúlt vasárnap négy hajtást terveztünk be, de kettő is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy minden vadászunk zsákmánnyal térjen haza. És ami nagyon fontos és nem lehet elégszer hangsúlyozni: dicséret illeti a vadászkollektívát, mivel annak tagjai nem csupán a vadászatok alkalmával jeleskednek, hanem akkor is, amikor össze kell gyűjteni a vadjaink megsegítéséhez szükséges terménymennyiséget, s azt az etetők körül rendszeresen el kell helyezni. Szóval az eredmények nem maguktól születnek, hanem csak akkor, ha hosszú távra szóló tudatos vadgazdálkodást folytatunk. 

Szépreményi Kristóf

Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 24. évfolyamának 49. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés