Japán | 2020. 12. 28. – 21:00 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Mindössze 1,69 másodpercre van szüksége a 60 mérföldes (96 kilométeres) sebesség eléréséhez a világ leggyorsabban gyorsuló villanyautójának, amelyet egy japán cég fejlesztett ki és már árusít is.

Az Owl (Bagoly) nevű autóra már négy megrendelést kapott külföldről az oszakai Aspark Co., amely amúgy azzal foglalkozik, hogy műszaki szakembereket bocsát más vállalatok rendelkezésére - írja a Hirado.

Japánból is többen érdeklődnek már a hiper villanyautó iránt.

A cég ötven darabra keres vevőt a mintegy 350 millió jenért (egymilliárd forintért) árusított gépkocsiból,
amelyet – mint az ára is mutatja – nem tömegterméknek szánnak.

Az Aspark Co. 2012 óta dolgozott az autón.

A  projekt felelőse, Terakado Cubasza szerint a legnagyobb kihívást a megfelelő – az aszfalton nagy gyorsulás mellett is jól tapadó – gumiabroncsok megtalálása jelentette, amelyeket végül a francia Michelin biztosít.

A fejlesztés 2018 óta a cég Torinóban lévő bázisán folyt, ahol

mintegy 30 japán és külföldi vállalat több mint 100 műszaki szakemberének tudását vették igénybe.

Az oszakai székhelyű cég mérlegeli, hogy egy repülő autó legyen-e a következő fejlesztése, amellyel felhívhatja magára a világ figyelmét.

Video

Korábban hírt adtunk arról, hogy az USA-ban jövőre önvezető autók is szállíthatnak majd házhoz. Az USA-ban a Walmart 2019-ben kezdett el dolgozni a Gatik nevű céggel, hogy önvezető teherautókat teszteljenek Bentonville és Arkansas között.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy egy embernek 80 ezer eurót is megért, hogy a védőüveg „torzító” hatása nélkül láthatja a világ leghíresebb festményét, Leonardo da Vinci Mona Lisa című képét.

Forrás

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés