Irán | 2021. 01. 06. – 10:20 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Ukrajna megkapta Irántól az Ukrajnai Nemzetközi Légitársaság Boeing 737 típusú repülőgép 2020. január 8-i teheráni balesetének körülményeiről szóló műszaki jelentés tervezetét – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter az Obozrevatel-nak adott interjújában.

Elmondása szerint erre december 31-én került sor,

jelenleg Ukrajnának 2 hónapja van a dokumentum tanulmányozására valamint a szöveggel kapcsolatos kifogásai megnevezésére - írja a Karpat.in.ua.

„A jelentés-tervezetet december 31-én kaptuk meg, ahogy mondani szokták, a fenyőfa alá. 2 hónap áll rendelkezésünkre az észrevételek és megjegyzések megnevezésére. Ez egy nagyon fontos szakasz, hogy tovább haladhassunk, amely nélkül lehetetlen lenne elérni a kártérítés kifizetését és kideríteni az igazságot. Most a szavakat tettek erősítik meg” – hangsúlyozta ki a miniszter.

A kártérítés összegét illetően, amely nemrég az információs térben megjelent (Irán 150 ezer dollárt fizetne minden áldozatért – szerk.), a miniszter elmondta, hogy ez csak sajtóinformáció.

Hivatalosan Irántól Ukrajna felé nem érkezett bejelentés.

„Az elmúlt év tapasztalatai arra tanítottak minket, hogy rendkívül óvatosak legyünk az iráni sajtóinformációkkal kapcsolatban, és úgyszólván minden üzenetet szűrjünk. Amíg nem kapok hivatalos ajánlatot az iráni kormánytól, figyelmen kívül hagyjuk a számokkal kapcsolatos híreket. Arra kérem az ukránokat, hogy tegyék ugyanezt. Túl sok az információs zűrzavar e kérdés körül” – hangsúlyozta Kuleba.

Azzal kapcsolatban, hogy miért folynak Ukrajna és Irán között a tárgyalások már egy éve, miközben Irán beismerte bűnösségét a repülőgép balesettel kapcsolatban, a miniszter az ország belpolitikai problémáit nevezte meg.

„A késedelmet egyértelműen Irán belpolitikai felállásával tudom megmagyarázni.

Ott nem mindenki értékelte pozitívan azt a tényt, hogy az állam vállalta a felelősséget. Semmilyen módon nem avatkozunk bele Irán belügyeibe, eltökélt szándékunkban áll megoldani ezt a kérdést. Mert ez nem politika, nem jog és nem pénzügy. Erkölcsi kérdés az áldozatok rokonaival és barátaival szemben” – foglalta össze Kuleba.

Korábban hírt adtunk arról, hogy Ukrajnában felülvizsgálhatják a karantén szigorítását. Ukrajnában a hatóságok január 7-én felülvizsgálhatják a karantén szigorítását az országban. A COVID-19 betegek statisztikáit most elemzik.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy egész Angliára zárlatot rendelt el a brit kormány. A szigetországban eddig 75 ezer halottja van a koronavírusnak.

Forrás

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés