Kárpátalja | 2021. 01. 28. – 13:40 |
Fotó: Pulzus FM

Kétezer adag veszettség elleni védőoltást adott át a magyar kormány képviseletében Grezsa István miniszteri biztos az Ukrán Vöröskereszt kárpátaljai megyei szervezetének a záhonyi magyar-ukrán határállomásnál csütörtökön.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a Tisza-hídon, a két ország határvonalánál tartott eseményen elmondta:

a csaknem 23 millió forint értékű humanitárius vakcinaszállítmánnyal Kárpátalja vezetőinek kérését teljesíti Magyarország.

"Öt évvel ezelőtt egy segélykiáltást kaptunk Kárpátaljáról, hogy nincs elegendő korosztályos védőoltás a gyerekeknek" - közölte Grezsa István, akit az MTI idéz.

Hangsúlyozta, az ennek kezelésére 2017-ben elindított magyar kormányzati program amellett, hogy biztosította Kárpátaljának a hiányzó vakcinákat, hozzájárult a magyarországi és az ukrajnai gyermekátoltottság között lévő hatalmas különbségek csökkentéséhez, csökkentette az Ukrajnában tapasztalt szülői oltásellenességet is.

Grezsa István emlékeztetett, az ukrajnai kanyarójárvány idején, de a művesekezelésekhez szükséges eszközök, valamint a Kárpátalján sokáig hiányzó kígyómarás elleni szérum beszerzésében is mindig segített szomszédjának Magyarország. A csütörtöki szállítmányon túl a magyar kormány már megkapta Kárpátalja vezetésétől a 2021-es, azaz a programzáró évre vonatkozó - a mostani mennyiséghez képest többszörös értékű - kérelmet, "Magyarország, ahogy eddig mindig, most is megtartja a szavát és biztosítani fogjuk azt a segélyszállítmányt is" - rögzítette a miniszteri biztos.

A magyar kormánypárti politikus a híd közepén húzódó határvonalra utalva megjegyezte,

sokat lehet olvasni arról az ukrán sajtóban, hogy Magyarország átlépi a "vörös vonalat",

de szavai szerint az Ukrajnából történő személyes kitiltása okán ez most nem fog megtörténni. Grezsa István egyben emlékeztetett, öt év alatt a harmadik kárpátaljai kormányzóval van munkakapcsolatban, de ez az első olyan alkalom, amikor a megye vezetése által kért adományt nem tudja személyesen átadni.

"Jól mutatja ez a helyzet abszurditását, amely ma Magyarország és Ukrajna kapcsolatait jellemzi" - tette hozzá.

A miniszteri hangsúlyozta, ha meg akarjuk javítani a kapcsolatokat, akkor ezen az abszurditáson kell túllépni, a kölcsönös érdekeken alapuló együttműködéshez pedig nélkülözhetetlen a bizalom.

"Kárpátalja megye vezetése számíthat arra, hogy Magyarország, ahogy a múltban, a jelenben vagy a jövőben kiszámítható és megbízható partnerük lesz"

- jelentette ki Grezsa István.

A miniszteri biztos Buhajla József ungvári főkonzul jelenlétében adta át a vakcinákat a humanitárius szervezet kárpátaljai képviselőinek. Az oltóanyagot a Vöröskereszt a megyei fertőző kórháznak továbbítja, amely a járási gyógyintézményekbe juttatja el.

Korábban hírt adtunk arról, hogy Magyarország ismét félszáz lélegeztetőgépet adományozott Ukrajnának. A szeptemberi 50 lélegeztetőgép után a magyar kormány újabb félszáz ilyen berendezést adományozott Ukrajnának, melyeket az Ökumenikus Segélyszervezet juttat el az ország számos megyéjének kórházaiba.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy a szélsőséges elemeket, megnyilvánulásokat ki kell iktatni a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokból - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kijevben, azon az online sajtótájékoztatón, amelyet Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után tartott vendéglátójával.

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!