Németország | 2021. 01. 22. – 11:00 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus „brit” változata Németországban – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.

A kancellár rendkívüli nemzetközi sajtóértekezletén hangsúlyozta,

hogy az először Nagy-Britanniában azonosított mutáció már megjelent Németországban, „és nem lehet eltüntetni”,

ezért csak védekezni lehet ellene - írja az MTI.

Mint mondta, minden eszközzel lassítani kell az eddigieknél sokszorosan fertőzőképesebb vírusváltozat terjedését. Ezért hosszabbították és szigorították meg a járványügyi korlátozásokat, amelyek az új fertőzések és az intenzív kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek számának csökkenése alapján igen eredményesek.

A legfontosabb feladat felgyorsítani a fertőzésszám csökkenését, hogy az új mutáció minél kevésbé tudjon szétterjedni – mondta Angela Merkel, aláhúzva, a B.1.1.7 súlyos veszélyt és új helyzetet jelent a világjárványban.

Nem szabad késlekedni

Van még ugyan némi idő megakadályozni, hogy a „brit” vírusváltozat legyen a meghatározó a különböző mutációk sorában, de nem szabad késlekedni, és az egész EU-ban egységesen kell védekezni.

Ez lesz a csütörtöki rendkívüli EU-csúcs egyik fő témája – ismertetette a német kancellár, kiemelve, hogy a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsban első alkalommal tárgyalnak a SARS-CoV-2 mutációiról, és a cél egyelőre a konzultáció, nem a döntéshozatal.

Az EU-s társországokban kifejtett járványügyi erőfeszítésekkel kapcsolatban arról is szólt, hogy Németország közvetlen szomszédságában szinte mindenütt hasonló, és igen szigorú korlátozások érvényesek, az viszont biztos, hogy a nem EU-tag Svájccal külön tárgyalni kell majd, és a leginkább Angliában terjedő B.1.1.7 miatt továbbra is erősen korlátozni kell az EU és a közösségből kivált Egyesült Királyság közötti személyforgalmat.

Hozzátette: amennyiben bármely szomszédos vagy más közeli ország vonatkozásában nagyon széttartó a védekezés – például minden üzlet nyitva tart, miközben Németországban minden zárva van – legvégső esetben akár a határok lezárására is szükség lehet. Kiemelte, hogy jó együttműködésre, a védekezés összehangolására számít, de így sem lehet kizárni a határigazgatási szigorítások lehetőségét.

A kancellár egyebek között az oltási kampányról is szólt, kiemelve: kormányának az a célja, hogy Németországban az idén véget érjen a járvány, ezért arra törekednek, hogy legkésőbb nyár végéig a bő 83 milliós lakosság minden tagjának felkínálhassák az oltás lehetőségét.

Ezzel összefüggésben elmondta, hogy Németország támogatást biztosít Oroszországnak a SARS-CoV-2 ellen Oroszországban kifejlesztett Szputnyik V oltás EU-s engedélyeztetéséhez. Mint mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a témában folytatott megbeszélésén kiemelte, hogy a világjárvány közepette a „pillanatnyilag nagy politikai nézeteltérések” mellett is van lehetőség a humanitárius együttműködésre.

A német kormány kész támogatást nyújtani

A német kormány így a vakcinákért felelős szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (Paul Ehrlich Institut, Bundesinstitut für Impfstoffe und biomedizinische Arzneimittel - PEI) révén kész támogatást nyújtani ahhoz, hogy az orosz fél megszerezze az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét a Szputnyik V EU-s forgalmazására.

„Ha az EMA engedélyezi ezt az oltóanyagot, akkor a közös gyártásról vagy a vakcina használatáról is beszélhetünk” – mondta Angela Merkel, rámutatva, hogy Oroszország a napokban az EMA-hoz fordult a Szputnyik V engedélyeztetési eljárásának megindítása ügyében.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 20 398 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem ötezerrel kevesebb az egy héttel korábbi 25 164-nél.

A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 1013 halálesetet regisztráltak. Ez ugyancsak jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 1244-hez viszonyítva.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 088 400 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 49 783-ra emelkedett.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) csütörtöki összesítése szerint

egy nap alatt 49-cel, 4787-re csökkent.

Gépi lélegeztetésre 57 százalék – 2725 beteg – szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 27 071 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 4235 ágy szabad.

Korábban hírt adtunk arról, hogy meghosszabbítják a koronavírus elleni korlátozásokat Németországban. Elővigyázatosságból február közepéig meghosszabbítják és meg is szigorítják a járványügyi korlátozásokat Németországban.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy meghaladta az 90 ezret a koronavírus halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában. Már csaknem 4,3 millióan megkapták a koronavírus elleni oltás első dózisát.

Forrás

MTI


Hirdetés

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!