Magyarország | 2021. 01. 13. – 13:35 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Kedden három beteg laboratóriumi mintájában is azonosították az Angliából származó, jóval erősebben fertőző koronavírus mutációt, amelyet már a környező országokban is detektáltak.

Ennek a vírustörzsnek, amely tavaly év végén bukkant fel először, ötven-hetven százalékkal magasabb a megbetegítő képessége, mint az eredeti vírustörzsnek – közölte az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján az országos tiszti főorvos, írja a Magyar Nemzet.

Müller Cecília hozzátette: 

a vakcinagyártók mindegyike azt állítja, hogy a terméke védelmet nyújt ez ellen a vírusvariáns ellen is.

A szakember beszámolt róla, hogy az előző 24 órában újabb 1358 magyar állampolgár szervezetében mutatták ki a koronavírust, ezzel 345 710 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 95 többségében idős, krónikus beteg, így 10 948-ra emelkedett a járvány áldozatainak száma. Müller Cecília hozzáfűzte: az aktív fertőzöttek száma 119 309 fő, 215 453-an pedig már kigyógyultak a betegségből.

Jelenleg 4870 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 339-en szorulnak gépi lélegeztetésre. A szakember jelezte, hogy a járvány kezdete óta jellemző, hogy az elhunytak egy vagy több alapbetegségben szenvedtek, erre „rakódott rá” a Covid-fertőzés, az elhunytak csupán három százalékánál nem volt felfedezhető alapbetegség.

– A védőoltások beadása folyamatosan zajlik, kedd estig közel 87 ezer fő kapta meg a szérumot, január 18-án pedig elkezdődik az oltás második köre is. Ekkor kezdik oltani azokat, akik három hete, az elsők között kapták meg az oltóanyag első dózisát – mondta Müller Cecília.

A tiszti főorvos a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva megerősítette, hogy az olyan védelmi intézkedések, mint a maszkviselési kötelezettség vagy a távolságtartás azokra is vonatkoznak, akik már megkapták a védőoltást,

mert a teljes populáció védettsége csak akkor alakul majd ki, ha már nagyszámú embert beoltottak.

– Hosszú ideig kell még hordanunk a maszkokat és betartanunk a higiénés szabályokat – jegyezte meg.

Csákó Ibolya alezredes, az ORFK kiemelt főreferense arra figyelmeztetett, hogy senki ne dőljön be az interneten hirdetett Covid-vakcináknak, mert azok egész biztosan hamisítványok, amelyekben nincs benne a szükséges hatóanyag. Hozzáfűzte, hogy a bűnözők a hamis vakcinák mellett ezek hűtésére alkalmas berendezéseket is felajánlanak.

Elmondta, hogy külföldön már nagy számban vannak ilyen hirdetések, Magyarországon viszont még nem jelent meg a hamis vakcina.

– Az oltóanyag interneten nem forgalmazható, ahhoz csak a kormány által kijelölt oltópontokon lehet hozzájutni – hangsúlyozta a rendőr alezredes.

Az oltási tervnek megfelelően zajlik az egészségügyi dolgozók, illetve az idősotthonok lakóinak és munkatársainak oltása.

A cél az, hogy a rendelkezésre álló vakcinamennyiséget felhasználjuk – mondta a területi közigazgatásért felelős államtitkár.

György István hozzátette, az idősotthonokban eddig közel hétezer személy beoltása történt meg, ezen a héten pedig a Moderna-vakcinával folytatódik az oltóprogram. Ez 3600 fő beoltására elegendő mennyiséget jelent, amelyet a tizenkilenc, 150 és 400 fő közötti létszámú idősotthon 33 telephelyén fognak felhasználni. Hozzátette, a többi, kisebb létszámú idősotthonban a vakcinák megérkezésének függvényében folytatódik majd az oltási program. György István emlékeztetett, hogy a koronavírus-tesztelés is folytatódik:

ezen a hétvégén a gyermekvédelemben és a szociális alapellátásban dolgozók mintavételezését végzik majd el. A kormányhivatalok által szervezett tesztelést 47 ezer személy számára 127 helyszínen biztosítják a mintavételezési csapatok.

Kiss Róbert alezredes beszámolt róla, hogy a rendőrök kedden 184 emberrel szemben léptek fel a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt, így összesen 19 332-re emelkedett a szabálytalan maszkviselés miatt ez idáig elrendelt intézkedések száma. Tájékoztatása szerint a kijárási tilalommal, illetve a csoportosulások tilalmával kapcsolatos szabályok megsértése miatt tegnap 311, a rendelkezés novemberi bevezetése óta pedig összesen 24 555 emberrel szemben intézkedtek.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese elmondta, hogy a boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 702 rendőri intézkedésre volt szükség.

Ebből 196 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 506 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve a benntartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Kiss Róbert közlése szerint az előző napon 3204 esetben rendeltek el hatósági házi karantént,

így jelenleg 25 856 személyre vonatkozóan van érvényben ilyen korlátozó intézkedés.

Közülük 2876-an használják a karanténszabályok betartásának ellenőrzésére kifejlesztett mobiltelefonos alkalmazást. Tudatta azt is, hogy tavasz óta 556 büntetőeljárást rendeltek el a járványüggyel összefüggésben, és száz személyt hallgattak ki ezekkel kapcsolatban.

Korábban hírt adtunk arról, hogy Hollandia is meghosszabbítja a korlátozásokat három héttel. A határozat értelmében február 9-ig zárva maradnak az oktatási intézmények.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy ismét 1200 felett a nagy-britanniai halálozások száma. Az elmúlt 24 órában 45 533 új fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!