Szerbia | 2021. 01. 12. – 12:00 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Szerbiában meghosszabbították a koronavírus elleni intézkedéseket megkezdődik viszont január 18-ától a tantermi oktatás - közölte az RTS szerb közszolgálati televízió kedden.

Montenegróban eközben enyhítettek a korlátozásokon - írja az MTI.

A válságstáb javaslatára a szerb kormány úgy döntött: továbbra is tilos lesz az öt főnél nagyobb összejövetelek megtartása és kötelező a maszk viselése zárt térben. A vendéglátóhelyek 20 óráig, az élelmiszerboltok 21 óráig tarthatnak nyitva.

Az országba pedig csak PCR-tesztel lehet belépni.

Hétfőtől ugyanakkor megkezdődik a szeptemberihez hasonló hibrid oktatás az általános- és a középiskolákban. A középiskolások minden második héten, az általános iskolások minden második nap járnak majd iskolába, a köztes időben online oktatás folyik.

Jelena Borovinic Bojovic montenegrói egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy többé nem kell PCR-tesztet felmutatni az országba való beutazáshoz. Ezt azzal magyarázta, hogy javult a járványhelyzet az országban.

Míg a Covid-osztályok kapacitása december második felében 67 százalékos volt, addig mára ez 57 százalékra mérséklődött.

Feloldották a hétvégi lakhelyelhagyási tilalmat is, de tilos a Júlián-naptár szerinti újév megünneplése.

Míg Szerbiában már december végén elindult a koronavírus elleni oltás, addig Montenegróban várhatóan csak január végén vagy február elején kezdenek el oltani.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma keddre Szerbiában 2093-mal 361 782-re, Koszovóban 206-tal 53 982-re, Észak-Macedóniában 103-mal 86 597-re, Montenegróban 388-cal 52 819-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 125-tel 115 754-re növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 28-cal 3610-re,

Koszovóban hattal 1383-ra, Észak-Macedóniában 13-mal 2635-re, Montenegróban néggyel 729-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 28-cal 4293-ra nőtt.

Hirdetés

Korábban hírt adtunk arról, hogy a koronavírus fertőzöttek száma 90,9 millió a világon. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy Szerbiában megkezdődött a regisztráció a koronavírus elleni oltásra. Szerbiában az állampolgárok hétfőtől regisztrálhatnak a koronavírus elleni oltásra.

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés