Oroszország | 2020. 12. 09. – 17:00 |

Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról - jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője kedden a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva.

Popova közölte, hogy a két összetevőből álló vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása - írja az MTI.

Mint mondta, az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel semmiképpen sem szabad alkoholt fogyasztani.

Rámutatott, hogy az alkoholfogyasztás megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Moszkvában szombaton megkezdett tömeges vakcinációt megelőzően azt mondta, hogy 42 napig kell szüneteltetni az alkoholfogyasztást, valamint az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását.

Hozzátette, hogy a fertőzés elkerülése érdekében maszkot kell viselni, és a távolságtartásra is ügyelni kell.

Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója egy moszkvai orvosi tanácskozáson kedden kijelentette, hogy a Szputnyik V vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a Covid-19 betegséget. Közölte, hogy az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető "influenzaszerű szindróma", amely 38 fokot meg nem haladó, parecetamollal könnyen kezelhető lázzal járt.

Mint mondta, komoly nem kívánt vagy előre nem látott reakció a klinikai tesztelés során nem jelentkezett.

Glagolev beszámolója szerint a Szputnyik V "posztregisztrációs tesztelésében" 24 ezer önkéntes vesz részt. Közölte, hogy az időközi eredmények szerint a koronavírus-fertőzés veszélye a 42. napra több mint 92 százalékkal csökken. Ígéretet tett rá, hogy a vakcina klinikai tanulmányozására vonatozó részletes adatokat a közeljövőben publikálni fogják a tudományos sajtóban, egyebek között külföldön is.

Popova egyébként a keddi rádióinterjúban úgy vélekedett, hogy a Covid-19 elleni bármelyik vakcina minimum egy féléves védettséget ad.

Az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) és a Roszkoszmosz kedden közölte, hogy Szputnyik V vakcinával fogják beoltani az orosz űrhajósok csapatát és a felkészítő központ személyzetének azt a részét, amely közvetlen kapcsolatba kerül velük.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 26 097-tel 2 515 009-re emelkedett a kedden közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1 százalékos, az új esetek 19,5 százaléka tünetmentes.

Az aktív esetek száma 488 727, a halálos áldozatoké 562-vel 44 159-re, a felépülteké pedig 24 938-cal 1 981 526-ra emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 80 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 323 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 540 831 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke kedden elmondta, hogy a 450 képviselő csaknem egyharmadánál, 144 embernél mutatott ki a tesztelés antitestet. Közölte, hogy jelenleg 15 orosz honatyát kezelnek kórházban. Emlékeztetett rá, hogy volt olyan idő, amikor 42-en részesültek egyszerre intézményi szakápolásban.

Az alsóháznak eddig egy, Covid-19-ben elhunyt tagja van, a szeptemberben 67 évesen meghalt Vaha Agajev kommunista képviselő személyében.

Korábban a Kárpátinfo.net hírt adott arról, hogy Nagy-Britanniában megkezdődtek a tömeges koronavírus elleni védőoltások, elsőként egy 90 éves hölgynek adták be az ellenszert.

Forrás

MTI


Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés