class="layout-type--page-layout user-logged-out path-not-frontpage path-node page-node-type--article theme-name--kinfo">

Szárazföldi műveletet hajtott végre az izraeli hadsereg Ciszjordániában, áldozatok

/


Az izraeli hadsereg (IDF) kedden közölte, hogy katonai célpontokat támadott a megszállt ciszjordániai Dzsenín városában, amelyben a palesztin egészségügyi minisztérium szerint hét palesztin – köztük egy orvos – vesztette életét, kilencen pedig megsebesültek.

Az IDF tájékoztatása szerint fegyveresek elleni hadműveletet hajtottak végre, és több felfegyverzett palesztint lelőttek. Izraeli áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.

A palesztin egészségügyi minisztérium beszámolója szerint az izraeliek hét palesztint – köztük egy orvost – öltek meg, kilencen pedig megsebesültek – közölte a WAFA palesztin hírügynökség.

A megölt palesztinok között volt egy sebészorvos is, akit a kórház közelében lőttek le – közölte a dzseníni kormányzati kórház igazgatója.

Izrael az 1967-es háborúban foglalta el Jordániától Ciszjordániát, a terület azóta katonai megszállás alatt áll, miközben a zsidó telepek folyamatosan bővülnek.

Ez a terület lenne együtt a Gázai övezettel a kétállami megoldás szerint a leendő palesztin állam alapja. A nemzetközi közösség nem ismeri el a ciszjordániai telepépítések jogszerűségét, mert Ciszjordániát megszállt területnek tekintik, ahova a nemzetközi jog szerint tilos civil lakosságot telepíteni - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek




Forrás

Friss hírek