Kárpátalja | 2020. 12. 25. – 11:11 |
Egyre inkább a natúr termék a menő. Fotó: Kovács Elemér

Március végén, amikor a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések nyomán rövid időn belül megbénult egész Európa, bezártak a gyárak és ezerszámra érkeztek haza a külhonban dolgozó honfitársaink, sokan úgy képzelték, hogy a kényszerszabadságukat itthon töltők közül többen malacot vásárolnak és nevelnek fel, hogy legalább a téli hízóért ne kelljen egyszerre annyi pénzt kiadni, hisz a családi kassza így is gyors ütemben ürült ki.

– Azt magam is tapasztaltam, hogy a máskor hosszan ugaroltatott, tehát évek óta nem művelt háztáji kerteket sorra felszántották, beültették palántával, krumplival, a leveszöldségek ágyásait is bevetették. Így a konyha ellátása nagyobb részt biztosítva lett. Ám ezek a polgártársaink sertéshízlalásba nem kezdtek – emlékezik vissza erre az időszakra Lajos barátom, aki amellett, hogy több évtizede böllérkedik, maga is sertést tart, és nyomon követi a háztáji sertéstartásban zajló folyamatokat. – Nemcsak azért mondtak le erről a tevékenységről, mert tavasszal mind a növendékjószágnak, mind a terménynek szokás szerint megugrott az ára, hanem legfőképp abból az okból kifolyólag döntöttek így, hogy várták a külföldi cég irányítóinak telefonhívását: enyhültek a karanténszabályok, újraindul a termelés, gyertek mihamarabb. Ez nyár közepére be is következett.

– A falvakban élők közül miként döntöttek azok, akik koruknál fogva, vagy mert itthon is van munkájuk, nem mentek külföldre, és itthon próbálnak meg továbbra is boldogulni?

– Örvendetes módon jelentős részük ismét belevágott a sertéstartásba, bízva abban, hogy a nyár végén a kalászosokból bő termést takarítanak be a növénytermesztők, így a tőlük megvásárolt, immáron a korábbinál jóval olcsóbb takarmányon nevelt hízó tartása nem válik ráfizetésessé.

– Gazduraméknak bejött ez a számítása?

– Sajnos csak részben. Mert a kalászosokat a sok eső következtében mindenféle gombabetegségek támadták meg, majd az aratást minduntalan megzavarták a záporok, így ebből is jelentős veszteségek adódtak. Az árpához, a búzához tehát nem lehetett olcsón hozzájutni, ám ősszel a bőséges kukoricatermésnek köszönhetően legfontosabb takarmánynövényünk ára viszonylag alacsony maradt. Idő közben, úgy ősz közepe táján, a malac ára is majdhogynem a felére csökkent – kétezer hrivnya helyett már ezeregyszáz-ezerkétszáz hrivnyáért jó kiállású malacot vehettünk. Így van ez most is. Jelen pillanatban tehát elmondhatjuk, hogy ha valaki bevállalja három malac felnevelését, akár vásárolt takarmányon is, akkor az egyik, ahogy mondani szokás, ingyen van. Én persze inkább úgy fogalmaznék, hogy szerencsésen megtérül az a mindennapos törődés, amit az állatok nevelésére fordított az illető. Gyakran azon sajnálkozunk, hogy csökkenőben van a sertéstartási kedv, mivel az ráfizetéses. Ám ma már négy, négy és fél hrivnyás áron hozzájuthatunk a kukorica kilogrammjához, így a hízók nevelésekor számíthatunk némi bevételre is. Szerintem mindenkinek, akinek módja van rá, ki kell használni ezt a kedvező helyzetet.

– Mennyire csökkent a sertéstartási kedv a kárpátaljai magyarok körében?

– Meglátásom szerint egyre kevesebben vállalkoznak erre a mindennapi lekötöttséggel járó feladatra – válaszol István, a Benében élő ismerős. – Vannak, akik koruknál fogva mondtak le a disznó hízlalásáról, mások pedig azért, mert a két főre leredukálódott családnak egyszerűen nincs szüksége annyi húsra, szalonnára stb., amennyi egy jól tartott hízó levágásakor rendelkezésre áll. Mindamellett azt is megfigyeltem, hogy a karácsonyi, újévi ünnepek alkalmával szinte mindenki ragaszkodik ahhoz, hogy a háznál tartott, és nem tápon, hanem sima darán nevelt sertés húsából készült étel kerüljön az ünnepi asztalra.

– Végül is erre épül a mi vállalkozásunk is – magyarázza Katalin, aki Beregardóban él, és aki férjével, illetve testvére családjával együtt sertéstartásra szakosodott. – Most, az év végi ünnepekkor többféle igénnyel jelentkezett a vásárlóközönségünk. Van, aki barátjával, valamelyik rokonával állt össze, és ketten rendeltek egy hízót, melyet kettéhasítva szállítottunk le. Az előrelátóbbak már most gondoskodnak a húsvéti sonkáról, azt nekünk kell besózni, kifüstölni. És egyre többen tartják fontosnak, hogy az ünnepi menüsorban ott szerepeljen a házikolbász, amit természetesen mi készítettünk.

– Mostanság mennyire jövedelmező ez a tevékenység?

– Bizonyára más fordulatszámon pörögne az üzlet, ha táppal etetnénk az állományt, hisz akkor legalább három hónappal korábban válnának vágáséretté a sertéseink – hangzik a válasz. – Ám, mint említettük, a vásárlóink körében egyre inkább a natúr a menő, vevőink ezért is ragaszkodnak hozzánk. Mi egyébként az árképzéskor a hagyományos eljáráshoz ragaszkodunk – nevezik ezt parasztvágásnak is –, tehát nálunk a húsok egy árban kerülnek eladásra. Míg a piacon mostanság a tarja például húsz-huszonöt hrivnyával többe kerül, mint az oldalas. És hogy a nyereségről is szót ejtsünk: én úgy látom, hogy jelenleg tart a kegyelmi időszak, így még a vásárolt takarmányon is kifizetődő a sertéshízlalás. Szerencsére mi saját magunk termeljük meg az állataink felneveléséhez szükséges gabonát, így kemény munkával tisztességes jövedelemre teszünk szert. Ehhez járul még egy jó adag kockázat is, hisz az afrikai sertéspestis az állományra állandó veszélyt jelent továbbra is.

Ezért fontos az állategészségügyi előírások szigorú betartása.

Eszenyi Gábor

Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 24. évfolyamának 53. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés