A kajszibarackfák egyik legsúlyosabb betegsége a fitoplazmás pusztulás. Általánosságban a fák közel 10%-a évről évre gutaütésszerűen elpusztul. Egyes ültetvények rövidebb-hosszabb ideig mentesek maradnak a betegségtől, míg másokban ez az arány akár a 25-30%-ot is elérheti.

A gyökerekben telel

A betegség kórokozója a csonthéjasok európai sárgulása fitoplazma (angol nevén European Stone Fruit Yellows; rövidítve ESFY). A fitoplazmák sejt­fal nélküli, mesterséges táptalajon nem tenyészthető baktériumok, életük a növényekben kizárólagosan a háncsszövetekhez kö­tött, ahol az asszimiláció termékei révén tápanyag­ban gazdag környezetet találnak szaporodásukhoz és terjedésükhöz.

Mai ismereteink sze­rint a kajszi háncsszövetei télen sem pusztulnak el 100%-ban, ezért a kóroko­zó egész évben megtalál­ható a fák föld feletti ré­szeiben, de tömegesen a gyökerekben telel át. Ta­vasszal az új háncsszöve­tek alatt képződésekor meg­kezdődik a gyökérben át­telelt fitoplazmák fölfelé terjedése. Ezzel párhuza­mosan a kórokozó fito­plazma vektora, a szilva­levélbolha (Cacopsylla pruni) is megérkezik a fe­nyőfélékről a kajszira és szívogatása során fertőzi a háncsszöveteket.

A fitoplazmás pusztulással tehát a jövőben is komo­lyan kell számolnunk, és min­dent meg kell tennünk, hogy megelőzzük a további terje­dését. A tudomány mai állása szerint rendkívül szigorú technológiával a betegség megelőzhető.

Ez azonban a faiskolai anyafáktól egészen az ültetvények védelméig kell, hogy kiterjedjen.

A háncsszövetben él

Legelőször a levelek és hajtá­sok rendellenes elváltozásai figyelhetők meg. Attól függő­en, hogy a fa fertőzöttsége kezdeti vagy előrehaladott ál­lapotban van, kétféle levéltü­netet figyelhetünk meg. A fertőzés kezdetén a levelek kúposan kanalasodnak, szö­vetük eleinte haragoszöld, merev, kézzel morzsolva tö­rékeny. Az előrehaladott be­tegségben szenvedő fák leve­lei viszont sárgák, néha kana­lasok és sokszor lelógnak, fonnyadtak. A kanalasodás kezdetben csak egy ágon, ké­sőbb az egész fán kialakul­hat, attól függően, hogy a fitoplazma milyen mérték­ben árasztotta el a fát.

Sokszor a hajtásvégeken a rügyek pikkelyszerűen, szo­rosan egymás mellett sora­koznak, később a beteg vesszők végei elszáradnak és ta­vasszal nem hajtanak ki.

A kórokozó fitoplazma ki­zárólag a háncsszövetben él. Ha a kérget lehántjuk, akkor a háncsszövetben világosbarna pusztuló foltokat figyelhe­tünk meg. A háncs körkörös pusztulása esetén, legtöbbször tavasszal, terméskötés után a fa gutaütésszerűen hirtelen elpusztul. A fitoplazmás pusz­tulásra jellemző, hogy soha­sem kíséri mézgaképződés, ezáltal könnyen elkülöníthe­tő a Pseudomonas syringae baktérium és a különböző gombák által okozott fertőzésektől.

Ha az előző évben már ká­rosodott a háncsszövet, a tél folyamán, a fagyok beállta előtt már decemberben, vagy tél végén februárban rendel­lenesen kihajthatnak, esetleg virágozhatnak a fák. A rákö­vetkező kisebb fagyok követ­keztében ezek a fák természetesen elpusztulnak. Nálunk ez a jelenség sokkal ritkábban alakul ki, mint a tőlünk dé­lebbre fekvő országokban. Et­től a korai kihajtástól függet­lenül, a fitoplazmáktól káro­sodott fák igen érzékenyek a téli fagyokra és a szigorú tele­ket követően a kihajtás után tömegesen elpusztulnak. A betegség tünetei az alanytól és a nemestől függően is vál­tozhatnak. A Ma­gyarkajszi fajtakörbe tartozó fákon a betegség jellegzetes tünetei kevésbé érzékelhe­tők, mint más fajtákon.

Levélbolha terjeszti

A szilva-levélbolha közvetlenül nem okoz számottevő kárt, rendkívül veszélyes azonban, mint a fitoplazma átvivője. A ki­fejlett egyedek a beteg fákon szívogatva veszik fel a növény­ből a fitoplazmákat. Júliusban áttelepszenek a fenyőfélékre (elsősorban a lucfenyőre) és ott töltik a telet. Kora tavasszal, a vegetáció megindulása­kor visszatelepednek a kajszi­ra és más csonthéjasokra.

Ekkorra már a bolhák igen fertőzőképesek és szivogatásukkal bejuttatják a fitoplazmát a kajsziba. A közelmúlt­ban PCR-rel Magyarországon is sikerült bizonyítani, hogy a csonthéjasokra visszatelepü­lő bolhák fitoplazmával fertő­zöttek.

A március elején visszatelepedett imágók a kaj­szin párosodnak és rövid időn belül lerakják a tojásai­kat. A tojásokból kikelő lár­vák, majd az újonnan kifejlődő imágók június végéig szí­vogatnak. Júliusban az ez évi imágók elhagyják a kajszit és megint a fenyőkön telelnek.

A lárvák és az új imágók fertőzöttek lehetnek ugyan, de a bennük lévő fitoplazmák mennyisége még nem elég ahhoz, hogy komoly fertőzési forrásként jöhessenek szóba. Az ősz és a tél folyamán azon­ban felszaporodnak bennük a fitoplazmák, az áttelelt imá­gók tehát igen hatásosan ter­jesztik a betegséget.

A bolhának egy nemzedé­ke van, és kizárólag a csonthé­jasokon és a fenyőkön él. A fitoplazma és a vektor is gya­korlatilag csak a csonthéjaso­kon szaporodik. A telelőhe­lyen kívül egyiknek sincs a csonthéjasokon kívül más gaz­danövénye.

A betegség a bolhákkal történő fertőzés mellett első­sorban a szaporítóanyaggal kerülhet az ültetvényekbe. A faiskolából kikerülő fertő­zött oltványok valószínűleg a látensen fertőzött anyafákkal hozhatók összefüggésbe.

A betegség maggal nem terjed, tehát a magvetésekből származó alanyok elvileg men­tesek a fitoplazmától. Ám ha a szemzéshez használt szemző­pajzsok fertőzött anyanövény­ről származnak, akkor hama­rosan az alany és a nemes is fertőzött lesz.

Modern készítmények

A kémiai védekezést kora ta­vasszal (márciusban) még a virágzás előtt célszerű lenne elkezdeni. A virágzás alatt is lehet permetezni a méhek ká­rosítása nélkül, a modern méh­kímélő készítmények hatáso­san pusztítják a bolhákat.

Ha a betegség már megjelent az ültetvényben, akkor a fertőzött fákat gyökerestül tá­volítsuk el. Rendszeresen irt­suk a fák tövénél kihajtó gyö­kérsarjakat, ugyanis, különö­sen a szilvaalanyok, a vekto­rok kedvenc fészkelési helyei. A kajszisok közelében lévő vadszilvákat, különösen a kökényeket semmisítsük meg, mert a szilva-levélbolha elő­szeretettel tanyázik rajtuk.

Reménykeltők azok a ha­zai és francia kísérletek, ame­lyek során patogenitásukat vesztett fitoplazmatörzsekkel immunizálják a kajszifákat a faiskolai termesztés során. A módszer hatásossága és több mint 20 éves sikeres kísérleti eredményei ellenére az EU-ban egyelőre nem vezethető be, mert a keresztvédettséget adó törzset molekuláris mód­szerekkel egyelőre nem tud­juk megkülönböztetni a patogén törzsektől. A gyors ütem­ben megvalósuló új szekvenálási eljárások segítségével a közeljövőben ez is tisztázó­dik. Létezik azonban már olyan technológia, amelynek szigo­rú betartásával csökkenthető a kártétel nagyságrendje.

Bodnár István
kertészmérnök, Nagybakta