Magyarország | 2020. 12. 08. – 15:00 |

Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. (a továbbiakban: PIÜ) Szakírói kurzus címmel – a PIM Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetének (a továbbiakban: OSZMI) szakmai közreműködésével – 10 hónapos programot hirdet, amelyre szeretettel várja a színház és a cirkusz világának megismerésére, annak bemutatására kedvet, elhivatottságot érző fiatalokat.

A kurzus célja, hogy a tollforgató hajlamú jelentkezők belülről szemlélve ismerkedjenek meg azzal a közeggel, amelyről majd tudósítanak és véleményt formálnak a médiában; bepillantást nyerjenek a színház és cirkusz munkájába, az előkészületi és a próbafolyamatokba.

A program keretében kiemelt figyelem irányul a határainkon kívül dolgozó magyar társulatok alkotásaira,

az előadásnéző turnékra, fesztiválokra.

Célcsoport: a Felhívás keretében a magyarországi felsőoktatási intézménnyel aktív hallgatói jogviszonyban álló fiatalok jelentkezését várjuk. A programban résztvevők várható száma 10 fő.

A program keretében:

  • Elméleti és stílusgyakorlati képzésen vesznek részt a kiválasztott jelentkezők az OSZMI-ban.
  • Lehetőségük nyílik a vidéki és határon túli színházak közös látogatására.
  • Szemléző, elemző-értékelő, kritikai publicisztikát, művészportrékat, interjúkat írhatnak; készíthetnek színházi és cirkuszi próbákról, előadásokról képriportokat, videoklipeket vagy egyéb audiovizuális sajtóterméket.

A kurzus végén a legjobb írásokat a PIÜ nyomtatott vagy online kiadványaiban megjelentetheti. A felhasználás részleteit a PIÜ a szerzővel kötött külön megállapodásban rendezi.

A program eredményes teljesítést követően ajánló igazolást állítunk ki.

A pandémiára tekintettel, az elméleti képzés online formában való megvalósításának feltételei biztosítottak.

A kiválasztott jelentkezők a program ideje alatt havi bruttó 300 000 Ft ösztöndíjban részesülnek, amennyiben eleget tesznek a Felhívásban és a velük kötött szerződésben foglalt kötelezettségeiknek.

A szakírói kurzus várható kezdő időpontja: 2021.02.15.

A jelentkezés beadási határideje: 2020.12.21. éjfél

Petőfi Irodalmi Ügynökség 

Korábban a Kárpátinfo.net hírt adott arról, hogy Magyarország Beregszászi Konzulátusa az ünnepi időszak alatt csak előre egyeztetett időpontban fogadja az ügyfeleket.


Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés