VG

Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB)
Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB)


Oroszországban nem tartják be az alapvető emberi jogok tiszteletét – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az EJEB több ügyben is vizsgálta az orosz állam intézkedéseit, és számos jogsértést tárt fel. A bíróság szerint a külföldiekre vonatkozó orosz törvények az önkénynek is teret adnak.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden elítélte Oroszországot amiatt a 2015-ben hozott törvény miatt, amely lehetővé teszi a nemkívánatos külföldi és nemzetközi szervezetek oroszországi tevékenységének betiltását. Határozatában a strasbourgi székhelyű testület megállapította, hogy a nemkívánatos szervezetekről szóló törvény jelentős korlátozásokat von maga után az érintett szervezetek számára. Nem rendelkezhetnek irodával, bankszámlával, nem folytathatnak projekteket Oroszországban, és a honlapjaikhoz való hozzáférést korlátozzák az országban.

Az EJEB hangsúlyozta, hogy a törvény nem eléggé pontos a nem kormányzati szervezetek elítélendő magatartását illetően, és megjegyezte, hogy „homályos és pontatlan kifejezéseket használnak a nemkívánatosnak minősítést igazoló indokok meghatározására”.

Ezek a hiányosságok kiszámíthatatlanná tették a törvény alkalmazását

– hangsúlyozta az EJEB.

Ezen túlmenően a bíróság arra is rámutatott, hogy „a felperesek által indított bírósági eljárás nem nyújtott megfelelő biztosítékot a végrehajtó hatóságoknak e területen biztosított, szinte korlátlan mérlegelési jogkörével szemben”.

Oroszország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének egyesülési szabadságra és a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó rendelkezéseit

– mondta ki a testület.

Ugyancsak kedden az EJEB amiatt is elmarasztalta Oroszországot, amiért megtagadta a 2022-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Memorial tudományos-kutató és ismeretterjesztő központtól a hozzáférést a szovjet elnyomásról szóló archívumokhoz.

A történelmi igazság keresése a szólásszabadsághoz való jog szerves része

– szögezte le a strasbourgi székhelyű bíróság sajtóközleményében.

Az ügy felperesei öt orosz állampolgár és a Memorial szervezet, akik azokhoz az orosz levéltári adatokhoz akartak hozzáférni, amelyek a Szovjetunión belüli tömeges kivégzéséket és deportálásokat dokumentálták. A kérelmezőktől minden esetben megtagadták az információhoz való hozzáférést. Vagy hiányos tájékoztatást kaptak, vagy megtiltották, hogy másolatot készítsenek az eredeti dokumentumokról.

Az egyik kérelmezőt még abban is bűnösnek találták, hogy a német származású oroszok kényszerkitelepítéséről szóló kutatás keretében illegálisan gyűjtött személyes és családi információkat az etnikai elnyomás áldozatairól.

A dokumentumokhoz való hozzáférés elutasítása az orosz hatóságok részéről sérti a tájékozódáshoz való jogot

– állapította meg az EJEB.

Oroszország már nem tagja az Európa Tanácsnak, amelynek intézményeihez az EJEB tartozik, de továbbra is elszámoltatható a tagsága megszűnése előtt elkövetett jogsértésekért - közölte a vg.hu.

 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás