Kárpátinfo hetilap


Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Fotó: MTI/MTVA/Kovács Tamás
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Fotó: MTI/MTVA/Kovács Tamás


A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a jövőben is mindent megtesz a Kárpát-medencei ifjúság támogatása érdekében, mert magyar fiatalok nélkül nincs magyar jövő – fogalmazott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Határtalanul középiskolai vetélkedő online nagydöntőjének megnyitóján.

A Határtalanul programhoz kapcsolódó középiskolai vetélkedő – amelyet évek óta megszerveznek – az idén több mint 160 ezer diákot ért el.

Az államtitkárt köszöntőjében úgy fogalmazott: a Határtalanul program célja, hogy minden magyar fiatal iskolás évei alatt legalább egyszer, a magyar kormány támogatásával eljuthasson a szomszédos országok magyarlakta területeire. A Határtalanul középiskolai vetélkedő küldetése hasonló: lehetőséget teremteni a fiatalok számára, hogy megismerkedjenek, összemérjék tudásukat és erősítsék a nemzeti összetartozást.

Az államtitkár gratulált a nagydöntőbe jutott 19 anyaországi és külhoni csapatnak és felkészítő tanáraiknak, hozzátéve: noha a csapatok különböző régiókból érkeznek – Erdélyből, Magyarországról, a Partiumból, a Felvidékről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és Horvátországból – összeköti őket magyarságuk és közös történelmi gyökereik.

Az összegzés szerint a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagyszabású Kárpát-medencei vetélkedősorozat, amelynek keretében a részt vevő magyarországi és külhoni csapatok történelmi, földrajzi és néprajzi kérdésekben mérik össze tudásukat. Az idei évben rekord számú, közel 400 osztály jutott a középdöntőbe, közülük 19 csapat a nagydöntőbe.

A verseny első helyezettje a budapesti Eötvös József Gimnázium lett, a második a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium, a harmadik a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ Eszékről.

A győztes jutalma egymillió forint osztálypénz. A második és a harmadik helyezett 300-300 ezer forint jutalomban részesül, a nagydöntős osztályok felkészítő tanárai pedig 100 ezer forint ösztöndíjat kapnak. A legjobb csapatok emellett részt vehetnek a Honfoglaló táborban augusztusban Noszvajon.

A legjobb 19 között három kárpátaljai csapat is szerepel: a Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola a 8. helyen végzett (ők egyébként a kreatív feladatukra a maximális pontot kapták), a Péterfalvai Református Líceum a 12., a Gáti Kovács Vilmos Líceum pedig a 15. helyet szerezte meg a versenyben.

MTI/Kárpátinfo


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek