Kárpátinfo hetilap


Szépkorúak találkozója Beregardóban - A földi élet után van folytatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet
Szépkorúak találkozója Beregardóban - A földi élet után van folytatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet


A Beregardói Református Egyházközség immáron második alkalommal szervezte meg a szépkorúak találkozóját azzal a céllal, hogy a gyülekezet idős tagjai számára is biztosítsanak közösségi alkalmat, ahol Isten igéjére figyelve egymással is találkozhatnak, beszélgethetnek. Megszólítják azokat is, akik nem, vagy csak ritkán mennek el istentiszteletre. A gyülekezeti teremben június 6-án megtartott alkalomra ezúttal mintegy negyvenen fogadták el a meghívást.

Szépkorúak találkozója Beregardóban - A földi élet után van folytatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet
Szépkorúak találkozója Beregardóban - A földi élet után van folytatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A megjelenteket Balázs Antal helyi lelkész üdvözölte. Aki Isten igéjével bátorította az idős embereket, hangsúlyozva: a földi élet után van folytatás és nem mindegy, hová jut az ember. Isten mindenkinek kínálja az örök életet a Mennyben, ám hogy elnyerjük, ahhoz már itt a földi létben határozottan döntenünk kell mellette.

Szépkorúak találkozója Beregardóban - A földi élet után van folytatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet
Szépkorúak találkozója Beregardóban - A földi élet után van folytatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

Nagy dolog az, amikor valaki megélheti az időskort és még van lehetősége arra is, hogy igét hallgasson, el tud jönni, meg tudja hallgatni, el tud gondolkodni felette és meg is tudja élni azt. Az Úr Jézus Krisztusnak minden korosztály felé van üzenete, a gyermekektől kezdve a fiatalokon át, az aktív korosztályon keresztül egészen az idősekig, fogalmazott köszöntőjében Beregi Egyházmegye esperese.

Szépkorúak találkozója Beregardóban - A földi élet után van folytatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet
Szépkorúak találkozója Beregardóban - A földi élet után van folytatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

Tóth László ezúttal a sokat megélt Nikodémust állította az idős emberek elé. Nikodémus a zsidók egyik vezető embere volt, akinek tekintélye volt, hisz már sok mindent átélt, sok mindent megtett, bizonyította, hogy jogosan tölti be ezt a szerepet. Mégsem „csupán” élvezi az öregkort, hanem akkor is keresi Jézust, mert tetteiből, életéből, tanításaiból, szavaiból neki az maradt meg, hogy „vele van az Isten”. Nikodémusnak Istenre van szüksége, Istent keresi, eddigi élete során nagyon sokat megtanult Istenről és sokszor tanította ő maga is az Istenről szóló dolgokat, de nem ismerte személyesen, hanem csak egy könyvből. Vajon mi ismerjük Isten személyesen? Ez az ember, aki már szinte leélte az egész életét, odamegy Jézushoz, mert valami még hiányzik az életéből. Jézusnál pedig ott volt, az, ami belőle hiányzott: „Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát” (Jn 3, 3). Nikodémusnak hallania kellett ezt, még mielőtt elhagyja ezt a földi életet, és Jézus elkészítette az alkalmat. Számunkra is itt van az alkalom. Hallanunk kell nekünk is ma itt ezt a jézusi üzenetet, hallania kell a gyermeknek, a fiatalnak, az idősnek a lelkésznek, a harangozónak, a gyülekezet minden tagjának: újjá kell születnünk!

Szépkorúak találkozója Beregardóban - A földi élet után van folytatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet
Szépkorúak találkozója Beregardóban - A földi élet után van folytatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

Nagy ajándék az élet, amit Istentől kaptunk, de még nagyobb ajándék az újjászületésünk, amikor Szentlelke által elveszi a régi kőszívünket és hússzívet ad helyette, elveszi a régi, bűnös életünket és egy új életet ad nekünk, Lélektől való újjászületést. Jöjjünk hát mindnyájan Jézushoz, mert nála van a lehetőség, hogy víztől és Lélektől szülessen meg az ember és meglássa az Isten országát, jöjjünk Őhozzá és kérjük el tőle ma együtt ezt az ajándékot, zárta gondolatait az igehirdető.

Ezt követően a fiatalok köszöntötték az időseket, majd szeretetvendégségre került sor, amit a gyülekezeti tagok készítettek el. A 70 év fölöttieket élelmiszercsomaggal is megajándékozták.

Kovács Erzsébet


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek