Kárpátinfo hetilap


Egészségnap a Sámuel Alapítvány szervezésében - Egy test tagjai vagyunk
Egészségnap a Sámuel Alapítvány szervezésében - Egy test tagjai vagyunk


A Beregszászi Református Egyházközség idei gyermektábora (június 4–7.), az „egy test tagjai vagyunk” témakörét járta körbe. A hét folyamán volt szemfüles, szájtáti és kezes-lábas nap, amikor is az éppen aktuális testrészek működését kapcsolták össze a gyülekezet szolgálattevői, a megfelelő bibliai történetekkel, játékokkal, aranyigékkel és kézműves foglalkozásokkal. Az utolsó nap a test mozgatórugójának a szívnek szentelt nap volt. Mivel a gyülekezet és a Sámuel Alapítvány szoros kapcsolatot ápol, így az utolsó nap szervezésében alapítványunk is kivette részét, hiszen zárásként egy egészségnapot szerveztünk. Belesimulva a hét üzenetébe, hangsúlyoztuk, hogy mivel a test a Szentlélek temploma, így annak ápolása, óvása szintén Istentől kapott feladatunk.

Egészségnap a Sámuel Alapítvány szervezésében - Egy test tagjai vagyunk
Egészségnap a Sámuel Alapítvány szervezésében - Egy test tagjai vagyunk

Június 7-én délután közel száz főre rúgott a napközis foglalkozáson résztvevők száma. Elsőként Szilágyiné Tóth Gabriella játszott a gyermekekkel, majd következett a közös éneklés a templomban. Ezután Máté Tímea mozgatta meg a kicsiket és nagyokat különböző tornagyakorlatok segítségével. A nap további részében a gyerekek csoportonként vettek részt a foglalkozásokon. A szívről szóló bibliai tanítást a gyülekezet hitoktatói és gyermekmunkásai által hallgatták meg. Dzsumurát Okszána, a Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Alapítvány munkatársa segítségével higiéniai és sebápolási bemutatón vehettek részt. A Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Osztályának mentőautóját az intézmény igazgató, Nagy Béla, a KRE főjegyzője jóvoltából pedig dr. Gaál Géza, a Beregszászi Családorvosi Rendelő vezetője mutatta be.

Egészségnap a Sámuel Alapítvány szervezésében - Egy test tagjai vagyunk
Egészségnap a Sámuel Alapítvány szervezésében - Egy test tagjai vagyunk

A nap végén Barta Miklós, a Pulzus Rádió ügyvezető igazgatója 40 gyermek nevét sorsolta ki, akik átvehették a Family Park ajándék belépőjegyét. Ezzel azonban nem ért véget az alkalom, hiszen terített asztal várt mindenkit, melynek keretében a résztvevők egészséges ételeket, italokat, zöldségeket és gyümölcsöket fogyaszthattak. Reményeink szerint, nemcsak élményekkel, de testileg, lelkileg feltöltődve tértek haza a gyermekek erről az alkalomról. A program fő támogatója a Dorcas Ukrajna Jótékonysági Alapítvány volt.

Túri Ágnes, a Sámuel Alapítvány munkatársa


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek