Hirado.hu
2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok. Illusztráció
2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok. Illusztráció


Ukrajna az Oroszországgal folytatott háború ellenére is küld sportolókból álló csapatot a párizsi olimpiára – jelentette be Kijevben Matvij Bidnij sportminiszter.

A tárcavezető nyilatkozatát az insidethegames.biz  ismertette.

„Ezek a játékok különösen fontosak Ukrajna számára, mivel lehetőséget adnak arra, hogy megmutassuk a világnak akaratunkat és szellemünk erejét” – idézte a portál a miniszter szavait.

Korábban Ukrajna többször is meglebegtette, hogy távol marad az idei ötkarikás játékokról, ha Oroszország és a konfliktusban Moszkvát támogató Fehéroroszország versenyzői is szerepelhetnek Párizsban. A két ország sportolói több sportágban – az adott világszövetség hozzájárulásával – indulhattak kvalifikációs versenyeken, de olimpiai részvételüket feltételekhez kötötték, a NOB direktívájának megfelelően.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt javasolta az érintett nemzetközi szövetségeknek, hogy az oroszok és fehéroroszok rajtjogát többek között attól tegyék függővé, hogy elhatárolódnak-e Oroszország ukrajnai háborújától, amellett a két ország versenyzői az olimpián nem használhatják sem a nemzeti lobogót, sem himnuszukat, és csak semleges színekben versenyezhetnek a francia fővárosban - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás