Kárpátinfo.net


Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság
Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság


Megtartotta soros ülését a Szolyvai Emlékparkbizottság. A park bejárását követő munkamegbeszélésen dr. Tóth Mihály, a bizottság elnöke tartott rövid értékelést, majd dr. Dupka György számolt be az emlékparkkal kapcsolatos tevékenységről.

Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság
Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság

A testület felelős titkára elmondta, hogy a háború okozta nehézségek ellenére az emlékparkbizottság valamennyi 2023-ra beütemezett feladatát teljesítette, majd vázolta a 2024. évi tennivalókat. Folytatják Szolyvai Emlékpark-projektben felvázolt évi feladatok megvalósítását. Többek között a Szolyvai Polgármesteri Hivatallal, Orosz Mirko alpolgármesterrel együttműködve eltávolítják az I. világháborús katona temetőben az elöregedett, kimustrált központi fasor kőrisfáit. Ezek helyébe Kijevből megrendelt hársfákat telepítenek. A tennivalók forgatókönyvét a megjelentek egyhangúlag jóváhagyták. A 80. évforduló jegyében fontosnak tartják a kapcsolattartást az anyaországi és a külhoni szervezetekkel.

Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság
Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság

Az ülés résztvevői döntöttek az ez évi központi koszorúzás időpontjáról. Az elhurcolás 80. évfordulóján, november 15-én Beregszászon, az Európa–Magyar Házban megrendezik a GULAG-GUPVI-kutatók nemzetközi fórumát. A hagyományos szolyvai megemlékezésre 2024. november 16-án kerül sor a Szolyvai Emlékparkban.

Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság
Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság

Felhívják a civilszervezetek, történelmi egyházak, térségi önkormányzatok képviselőinek figyelmét, hogy az elhurcolás 80. évfordulóján a magyarlakta településeken koszorúzással egybekötött megemlékezéseket szervezzenek.

November végén a Szolyvai Emlékparbizottság küldöttsége részt vesz a Szambori 22. sz. gyűjtő és továbbító tábor hadifogolytemetőjében létrehozandó Szambori Emlékpark felavatásán, melynek projektgazdája a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség. Két új tagot vettek fel a szolyvai Ladányi Antal és Szokolova Henrietta személyében.

Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság
Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság

A bizottság szakmai szinten közreműködik a holokauszt és a kommunista diktatúra emlékmúzeuménak létrehozásában.

A munkaülésen részt vett Argyelán György (Szolyva, főgondnok), Fuchs Andrea (Ungvár, irodai ügyvezető), Dávid Árpád református lelkész (Mezőgecse), Meskó János (Ungvár), Milován Sándor (Nagyszőlős), Sepa György (Szolyva), dr. Spenik Sándor (Ungvár), Réthy János (Szolyva), Petneházy Gyula (Kijev), dr. Zubánics László (Gut). Az eszmecserén részt vett Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja – számol be az eseményről közösségi oldalán

Fuchs Andrea irodai ügyvezető.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek