Hirado.hu
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke, Fotó: UNIAN
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke, Fotó: UNIAN


Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton.

Elmondta: Robert Fico eszméleténél van, s ő egy rövid ideig már beszélt is vele, de mint mondta:

a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak.

Kalinák megismételte a miniszterelnök állapotával kapcsolatban egy nappal korábban tett kijelentését is, miszerint „egyelőre még nem sikerült győzni.” Hozzátette: egyelőre nem számolnak azzal, hogy az elkövetkezendő egy-két napban a miniszterelnököt átszállítanák valamelyik pozsonyi kórházba, ugyanakkor megjegyezte:

a kormányfőt ellátó orvosi csapat jó munkát végez és teljes bizalmukat élvezi.

Kalinák kérdésre elmondta: a kormány politikai irányvonala nem változott és nem változik, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek.” -közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás