Hirado.hu
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke, Fotó: UNIAN
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke, Fotó: UNIAN


Stabilizálták állapotát, de még sincs túl az életveszélyen a szlovák miniszterelnök. Robert Ficót négy lövedék találta el a szerdai merényletben. Robert Kalinák védelmi miniszter azt mondta: ezek együtt olyan súlyos sérüléseket okoztak, hogy a kormányfő szervezete csak nagyon nehezen tud megbirkózni velük. Robert Ficót a kórházban meglátogatta Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök, aki azt mondta: néhány percet tudott vele beszélni. Hozzátette: Robert Ficót csak egy hajszál választotta el a haláltól.

Merénylet a miniszterelnök ellen – ez szerepelt minden pozsonyi újság címlapján csütörtökön. A Robert Fico elleni példátlan támadás híre megdöbbentette a szlovákokat.

„Még ha nem is rajongok Fico úr politikájáért, a jelenlegi helyzetet nem lehet így kezelni. Teljesen megengedhetetlen, hogy bármit is ilyen módon kezeljünk” – vélekedett egy pozsonyi férfi.

Szerda este óta szigorú biztonsági intézkedések érvényesek a besztercebányai Roosevelt-kórházban. A merényélet után több lőtt sebbel, életveszélyes állapotban ebbe a kórházba szállították Nyitrabányáról Robert Ficót. A sürgősségi osztály előtti területet órákra lezárták, senkit nem engedtek be.

A szlovák kormányfőn öt órán át tartó életmentő műtétet hajtottak végre szerda este. A kórház igazgatója másnap délelőtt közölte: a miniszterelnököt két orvosi csapat műtötte, és továbbra is az intenzív osztályon fekszik. Hozzátette: további beavatkozásokat is folytatnak annak érdekében, hogy javítsanak az állapotán.

Csütörtök délután

már látogatókat is fogadott a sérült kormányfő.

Peter Pellegrini, Szlovákia áprilisban megválasztott elnöke kereste fel Robert Ficót. A látogatás után a megválasztott államfő azt mondta: a következő napokban derül ki, hogyan reagál a politikus szervezete.

„Robert Fico miniszterelnöknél tett rövid látogatásom után azt kell mondanom, hogy az egészségi állapota továbbra is nagyon súlyos. Csak néhány percet beszélhettem vele, mert jelenlegi állapota megköveteli a nyugalmat és a csendet, minden más külső zavaró tényező kizárásával” – nyilatkozta Peter Pellegrini.

A merénylet miatt csütörtökön összeült a szlovák biztonsági tanács. Az ülés után a miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta:

a négy lőtt seb olyan súlyos károkat okozott, hogy a szlovák kormányfő szervezete csak nehezen épül majd fel.

Robert Kalinák a demokrácia elleni támadásnak nevezte a merényletet.

„Talán ahogy a súlyos sérülés miatt Robert Ficónak is újra kell tanulnia néhány dolgot, úgy a demokráciánknak is újra meg kell tanulnia járni. Talán a demokráciának újra meg kell tanulnia tolerálni az eltérő véleményt, és el kell viselnie, hogy nincs általános nézet arról, hogy Szlovákiának, az Európai Uniónak vagy az egész világnak merre kellene haladnia” – fogalmazott Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes.

Robert Ficót a szlovák kormány nyitrabányai kihelyezett ülése után lőtték meg szerda délután, amikor a helyi kultúrház előtt az emberek közé ment. Úgy tudni, valaki azt kiabálta, hogy menjen oda. A kormányfő éppen kezet akart fogni, amikor elsült a támadó fegyvere.

Egymás után öt lövés dördült el, a helyszínen pánik tört ki.

A biztonságiak autóba tették és elszállították a helyszínről a meglőtt Robert Ficót. Nem sokkal később pedig mentőhelikopterrel szállították a besztercebányai kórházba. A rendőrök a helyszínen elfogták és őrizetbe vették a lövéseket leadó férfit - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás