Femina

Megosztás
Puskás Peti kiszállt az X-Faktorból: 8 év után ezért döntött így
Puskás Peti kiszállt az X-Faktorból: 8 év után ezért döntött így


Puskás Peti a közösségi oldalán jelentette be, hogy elköszön az X-Faktortól. A 39 éves sztár döntése okát is megindokolta. 

Kiderült, hogy Gáspár Laci új mentortársakat kap maga mellé a 2024-es X-Faktorban. ByeAlex már a legutóbbi évad végén, 2022 novemberében közölte, hogy nem tér vissza zsűritagként a 12. évadban, most Puskás Peti közölte ugyanezt. Nyolc évvel ezelőtt, 2016-ban lett mentor, hat évadon át erősítette a tehetségkutató csapatát - írja a femina.hu.

Hálás a sok élményért és főleg azért, hogy megismerhette a feleségét, kisfia édesanyját, Dallos Bogit, aki a 2019-es X-Faktorban a női mentor volt. Az elmúlt nyolc évben ugyanakkor sok minden változott, így most a családjának Boginak, Ábelnek és kutyusuknak, Mimónak, illetve a második családjának, a Biebers együttesnek van rá szüksége.  

Puskás Peti hangsúlyozta, az X-Faktor fél évig teljes embert kíván, neki pedig féléves a kisfia, akinek szintén erre van szüksége. Szeretne jelen lenni az első felülésnél, az első felállásnál, ezért úgy egyeztek meg, hogy az X-Faktor számára véget ér, átadja a stafétabotot. A csatornától ugyanakkor nem köszön el, a múlt évben is négy műsort vezetett, az idei évben is lesz feladata az RTL-en.

A magánéleti változások mellett egy másik, ugyancsak fontos változás is azt kívánta tőle, hogy kiszálljon a tehetségkutatóból.

- Még egy nagy változás történt, hiszen amikor kezdtük az X-Faktort, a Biebers egy kezdő, berobbanó zenekar volt, hiszen tíz évvel ezelőtt alakult meg maga a zenekar formáció. Az öcsémmel együtt kezdtünk, ő most úgy döntött, hogy leteszi a hangszert, új motivációk léptek fel, kivált a zenekarból. Ez óriási változás a zenekar életében, ketten voltunk az alaptagok, ez a kettőnk zenekara volt, a tesózenekar.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek




Forrás