MTI

Megosztás
Vádemelés. Illusztráció
Vádemelés. Illusztráció


Vádat emeltek pénteken Londonban egy brit férfi ellen Oroszország javára megkísérelt ellenséges cselekedet gyanújával.

Nick Price, az angol-walesi legfőbb ügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) különleges bűncselekmények feltárásával és terrorellenes fellépéssel foglalkozó ügyosztályának vezetője pénteki nyilatkozatában közölte: a vádhatóság felhatalmazta a vádemelésre a Scotland Yardot a 20 éves Dylan Earl ellen, aki a vizsgálat szerint Ukrajnához kötődő nagy-britanniai üzleti érdekeltségek elleni, Oroszország javát szolgáló ellenséges cselekményekben volt részes.

E cselekmények között szerepelt a gyanú szerint az, hogy Earl részt vett egy ukrajnai érdekeltségű kereskedelmi ingatlan ellen márciusban elkövetett gyújtogatásos támadás tervezésében.

A tűz a kelet-londoni Leyton városrészben tört ki egy raktárépületben, amelyben két ukrán állampolgárságú magánszemély üzemeltetett egy üzleti vállalkozást.

Ebben a ügyben gyújtogatás gyanújával korábban két másik ember ellen is vádat emeltek.

Egy negyedik vádlott, a 22 éves Jake Reeves ellen gyújtogatás, illetve külföldi hírszerző szolgálattól származó anyagi előny elfogadása címén indult a minap vádeljárás.

Az ügyészség pénteki ismertetésében közölte, hogy a vizsgálat eddigi szakaszában bíróság által elrendelt tájékoztatási korlátozások voltak érvényben, amelyeket az eljáró bírói tanács most oldott fel.

A hét elején Kína javára végzett kémtevékenyég gyanújával emeltek vádat két brit állampolgár ellen.

A Scotland Yard akkori tájékoztatása szerint a 32 éves Christopher Berry és a 29 esztendős Christopher Cash az utóbbi néhány évben államérdekeket sértő módon gyűjtött és adott tovább olyan információkat vagy dokumentumokat, amelyek hasznosnak bizonyulhatnak "egy ellenséges felhasználó számára".

A beszámoló úgy fogalmazott, hogy a két gyanúsított tevékenységének kedvezményezettje "egy külföldi állam, név szerint Kína volt".

A vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága folytatta az ügyben.

A londoni alsóház hírszerzési és biztonsági bizottsága már tavaly összeállított átfogó helyzetértékelésében megállapította, hogy a kínai hírszerzés "kiterjedt és agresszív érdeklődést" tanúsít Nagy-Britannia és a külföldi brit érdekeltségek iránt, és "válogatás nélkül gyűjti" a titkosított és szabadon hozzáférhető információkat.

A 222 oldalas szakbizottsági jelentés szerint Nagy-Britannia nemzetbiztonságára ez a globális kiterjedésű kínai törekvés jelenti a legnagyobb fenyegetést.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI