Hirado.hu
Ukrán hadsereg az orosz-ukrán háborúban. Fotó: facebook.com/generalStaff.ua
Ukrán hadsereg az orosz-ukrán háborúban. Fotó: facebook.com/generalStaff.ua


Németország 180 ezer tüzérségi lőszert küld Ukrajnának, összesen 576 millió euró (227 milliárd forint ) értékben – jelentette be kedden a német védelmi tárca.

Berlin a Csehország által indított azon kezdeményezés keretében küld lőszert Ukrajnának, amely a világ különböző országaiból beszerzett mintegy 800 ezer lőszer finanszírozását biztosítaná Ukrajna számára – tette hozzá a tárca. A kezdeményezésben eddig összegyűlt lőszermennyiségnek eddig 40 százalékát adta Berlin.

Oroszország ukrajnai háborúja jelenlegi szakaszában az ukrán hadsereg egyik legnagyobb nehézségét a lőszerhiány jelenti, a szemben álló felek ugyanis egyre intenzívebben ágyúzzák egymást a mintegy ezer kilométer hosszú fronton.

Márciusban Boris Pistorius német védelmi miniszter 478 millió eurónyi (188,4 milliárd forint), a cseh kezdeményezéstől független segélyszállítmányt jelentett be Ukrajna javára, a tárca szóvivője pedig ezzel kapcsolatban kedden rámutatott arra, hogy így a Kijevnek szánt berlini adományok összértéke meghaladja az egymilliárd eurót - adta hírül a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás