MTI

Megosztás


Joe Biden amerikai elnök közleményben köszöntötte Svédországot mint a NATO 32. tagállamát csütörtökön.

Joe Biden szerint azzal, hogy Svédország formálisan is a NATO tagjává vált, a katonai szövetség által jelentett pajzs, valamint a transzatlanti biztonság erősebb, mint valaha.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az Ukrajna elleni orosz agressziót követően, 2022 májusában két állam, Finnország és Svédország történelmi döntést hozott, amikor benyújtotta csatlakozási kérelmét az észak-atlanti szervezethez.

Svédország belépésével, ettől a naptól a NATO-nak 32 tagja van, "egységesebb, eltökéltebb és dinamikusabb, mint bármikor" - írta az amerikai elnök, aki szerint újra bebizonyosodott, hogy a közös demokratikus értékek sora, valamint a kiállás ezekért teszi a NATO-t a világtörténelem legnagyobb katonai szövetségévé.

Joe Biden hozzáfűzte, várakozással tekint az elé, hogy a NATO fennállásának 75. évfordulója alkalmából tartandó csúcstalálkozón az Egyesült Államok 31 szövetségesét Washingtonban láthassa vendégül.

Az észak-atlanti szervezet állam- és kormányfőinek ünnepi csúcstalálkozóját júliusban tartják az amerikai fővárosban.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek




Forrás

MTI