Origo
Megosztás


Dárdai Bence szinte biztosan távozik az idény végén a német másodosztályban szereplő Hertha BSC együttesétől, Dárdai Pál legfiatalabb fia szóban már meg is egyezett az élvonalbeli Wolfsburggal.

Dárdai Bence távozik a Herthától

Dárdai Pál legfiatalabb fia német utánpótlás-válogatott, igaz, ezt elmondhatta magáról két bátyja is. Dárdai Palkó azóta már bemutatkozott a magyar felnőtt válogatottban, míg Dárdai Márton a héten került be először a magyar nemzeti csapat keretébe - írja az origo.hu

A testvérek a Hertha színeiben csapattársak,

azonban Dárdai Bence szinte biztosan távozik az idény végén

- írja a Magyar Nemzet.

A tizennyolc éves, támadó középpályásként szereplő Dárdai Bence sérülések miatt október óta nem szerepelt a Hertha első csapatában, igaz, a múlt héten a berliniek negyedosztályú tartalékegyüttesének bajnokiját már végigjátszotta.

Dárdai Bence a Wolfsburg játékosa lesz

Dárdai Bencét korábban már olyan sztárcsapatokkal is hírbe hozták, mint a Juventus vagy az AC Milan. A futballista azonban végül nem Olaszországba igazol, hanem

a német első osztályú Wolfsburgban folytatja pályafutását.

Florian Plettenberg, a német Sky riportere szerint a fiatal Dárdai ingyen távozik, a Hertha csupán csekély kompenzációs összegre számíthat. Plettenberg hozzáteszi, hogy a szerződést még nem írták alá, de a felek szóban már megállapodtak, Dárdai Bence pedig hosszú távon kötelezheti el magát a zöld-fehérekhez.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek




Forrás