Femina



2018-ban sokakat meglepett, mikor egy interjúból kiderült, Novodomszky Éva és szicíliai származású férje szakítottak. A műsorvezető és Salvo 2003-ban ismerkedtek meg, egy évvel később összeházasodtak, két fiuk született, Cristiano és Marco.

A szakítás miértjéről és részleteiről a tévés a Palikék Világa by Manna vendégeként beszélt. Meglepő, miért döntöttek úgy, hogy szétmennek - írja a femina.hu.

Bár nincsenek együtt, jó a viszonyuk, és viszonylag sok időt töltenek együtt. Szülőként és munkatársakként együtt vannak, viszont úgy, mint férfi és nő nem.

- Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, de rettenetesen fel tud idegesíteni, én is őt időnként. Pontosan amiatt, amiért mint férfi és nő nem vagyunk együtt.

Elárulta, már a kapcsolatuk elején rájöttek arra, hogy nagyon sokban különböznek egymástól, máshogy látják a világot.

- De szentül meg voltunk győződve róla, hogy ez majd változik, majd érünk, meg annyira szeretjük egymást, hogy ez majd összecsiszolódik. Kiderült, hogy ez sehogy se akar összecsiszolódni, nincs egy alap, nem egyezik az értékrendünk, nem egyezik az, ahogy a világ alapvető dolgait látjuk.

Arról is beszélt, mi az, amiben nem tudnak zöld ágra vergődni, melyek azok a dolgok, amiket másképp látnak.

- A férfi- és női szerepeket, a családon belüli szerepeket, azt, hogy kivel hogyan kommunikálunk, illetve a diplomácia és a szókimondás fontosságát.

El kellett fogadniuk, hogy vannak dolgok, amelyeket - bármennyire is szeretnék - nem tudják kitaposni a másikból.

- Mert mind a kettőnknek kemény a feje, és ő sem, és én sem fogadom el. Nagyon sok beszélgetéssel, nagyon sok elemzéssel fel kellett építünk egy újfajta együttműködést. Mert az világos volt, hogy úgy nem tudtunk élni, ha teljes egészében hátat fordítunk egymásnak.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás