MTI

Orosz rakétatámadás az orosz-ukrán háborúban. Illusztráció.
Orosz rakétatámadás az orosz-ukrán háborúban. Illusztráció.


Az ukrán légierő pénteken nem erősítette meg azt az amerikai állítást, amely szerint Oroszország észak-koreai rakétákat vetett be Ukrajna területén.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője az észak-koreai rakétákkal kapcsolatos állításokra vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: a jelenlegi stádiumban nincs értesülésünk ilyen rakéták használatáról. Mint mondta, ezt csak a roncsok tanulmányozása után tudják megerősíteni vagy cáfolni.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója az X közöségi portálon viszont azt írta: „immár nem lehet letagadni, hogy népirtó háborúja részeként az Oroszországi Föderáció most első ízben csapott le Ukrajna területére Észak-Koreából kapott rakétákkal”.

Előzőleg pénteken a Szuszpilne ukrán állami médiaszolgáltató Harkiv megye kormányzóját, Oleh Szinehubovot idézte, aki szerint Oroszországon kívül gyártott rakétát lőttek ki a megyére december végén és január elején. „Most végezzük az összes szükséges vizsgálatot. Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy a márkajelzést eltávolították a rakétákról, de annyi látható, hogy a gyártó ország nem az Oroszországi Föderáció” – idézte a Szuszpilne a kormányzót.

John Kirby, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője csütörtökön – titkosítás alól feloldott hírszerzési értesülésekre hivatkozva – kijelentette, hogy az orosz erők december 30-án egy Phenjan által szállított rakétát lőttek ki, amely a dél-ukrajnai Zaporizzsja megyében egy mezőn csapódott be, több másikat pedig a hat halálos áldozatot követelő keddi tömeges rakétatámadás idején.

Péntekre virradó éjszaka Oroszország két hullámban 29, robbanóanyaggal megrakott drónnal támadta Mikolajiv, Herszon, Dnyipro, Cserkaszi, Kirovohrad és Hmelnickij megyéket, valamint Ukrajna középső részét, különösebb károk nem keletkeztek- közölte az ukrán hadsereg.

A légierő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett közleménye szerint huszonegyet lelőtt közülük. Hozzátette, hogy mint mindig, a drónok most is Sahíd típusú, iráni gyártmányú repülő eszközök voltak.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI