Kárpátinfo.net


Disznóvágások kora - Sertésből a legfinomabb a hazai
Disznóvágások kora - Sertésből a legfinomabb a hazai


A december közepén levágott hízó a sózóból lassan a füstölőbe kerül, hogy az így tartósított sonka, karaj, szalonna és más finomságok a későbbiek során megfelelő alapanyagot biztosítsanak a hagyományos ételek elkészítéséhez. Akadnak persze olyanok is, akik az új esztendő első hétvégéjére időzítették a disznóvágást. Lajos barátomat, aki hosszú évtizedek óta böllérként tevékenykedik, telefonon egy ilyen helyszínen értem utol.

– Hajnalban kezdtük a munkát, így a jószág szétszedésén már túl vagyunk. Hatalmas kondérban az udvaron fő a hurkába szánt belsőségekkel az abalé, a család férfitagjai pedig már hozzáláttak a kolbászhús ledarálásához, a zsírnak szánt szalonna feldarabolásához – számol be a legfrisseb fejleményekről a barátom. 

– Ha jól emlékszem, más években nálad az óév végének és az új év elejének szinte minden napjára jutott egy-egy disznóvágás.

– Sőt a disznóvágások évadja néha már december 10-e táján elkezdődött. A háború kitörése óta sajnos ez már nincs így, mivel vidékünkön jelentősen visszaesett a sertéstartási kedv. A szétszakított családok számára a legtöbb esetben ez túl nagy terhet jelentene, meg ilyen formán az egésznek az értelme is megkérdőjeleződik. Két-három ember számára egy 130-140 kilós sertés egyszerűen sok. Még akkor is, ha a hízó egy része a fagyóba kerül. Persze születnek most is figyelemre méltó megoldások: többször előfordult már a gyakorlatomban, hogy két család együtt vásárolta meg a télire szánt hízót.

Disznóvágások kora - Sertésből a legfinomabb a hazai
Disznóvágások kora - Sertésből a legfinomabb a hazai

– Pedig az állattartásra a feltételek látszólag mostanság igencsak kedvezőek. 

– El kell ismerni, hogy ilyen olcsón a jószág felneveléséhez szükséges terményhez rég nem lehetett hozzájutni. Ám az itthon maradott, többnyire idős emberek közül – például megromlott egészségi állapota miatt – nem mindenki tudja felvállalni a sertéstartással járó mindennapi terheket. A takarmány beszerzése mellett gondolnunk kell arra is, hogy a malacok megvásárlása komoly pénzbe kerül: egy-egy növendék ára 2800-3200 hrivnya körül mozog. A kisnyugdíjasoknak ekkora összeget a sok egyéb kiadás mellett nehéz félretenni. 

– Egyesek viszont továbbra is ragaszkodnak a hazai ízekhez.

– Számukra jó hír, hogy a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdák közül egyre többen ismerik fel, hogy az a legkifizetődőbb, ha – úgymond – bőrbe bújtatva, tehát az állataikkal feletetve adják el a megtermelt gabonát. Így aztán az utóbbi években sok helyen kibővült a baromfiudvar, és ezeken a portákon a sertésólakat is folyamatosan telepítik be növendékállatokkal.

Kovács Elemér


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek