Femina



Schobert Lara tavaly év végén költözött Kazincbarcikára 10 évvel idősebb párjával. Az RTL Reggeli című műsorában beszélt arról, hogyan telnek a mindennapjai.

A fiatal lány decemberben hivatalosan is edző lett, bár a családi háttér miatt tartott a vizsgától. Jelenleg Kazincbarcikán heti egy edzést tart péntekenként - írja a femina.hu.

- Heti négy edzést szeretnék tartani - mesélte Schobert Lara, aki a meglévő mellé még egy kazincbarcikai és egy miskolci alkalmat szeretne beiktatni, ezenfelül pedig még egy várost szeretne rátenni majd erre a listára.

Mindemellett megjelent saját sportkollekciója is, melynek termékei már elérhetők.

- Úgy gondoltam, ha már megvan az edzői képzésem, akkor jó lenne egy saját kollekció is, ezt én álmodtam meg, és már áruljuk a termékeket.

A sztárcsemete tavaly kapta kiskutyáját, Mézit a 20. születésnapjára, aki igencsak mozgékony és elég nagy felelősséget jelent életében.

- Nekem most ő az első, és mindig magam elé kell helyeznem. Minden órámra elkísér.

Schobert Lara azt is elárulta, párjával nagyon jól megvannak, Kazincbarcikán pedig egyre jobban érzi magát, hiszen sikerült mindent áttelepítenie a fővárosból, hogy ne kelljen folyamatosan ingáznia.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás