MTI



Litvánia, Lettország és Észtország Fehéroroszországgal és Oroszországgal közös határa megerősítését és bunkerek százainak megépítését tervezi az esetleges támadások ellen – közölték pénteken a három balti állam védelmi miniszterei.

Az erről szóló megállapodást pénteken Rigában írták alá a felek.

„Oroszország ukrajnai háborúja alátámasztotta, hogy a szükséges felszerelés, lőszer és személyi állomány mellett védelmi létesítmények is kellenek ahhoz, hogy Észtország biztonságban legyen”

– hangoztatta Hanno Pevkur észt védelmi tárcavezető.

A tájékoztatása szerint a cél „az elrettentés, és szükség esetén a katonai fenyegetések elleni védekezés”. A három balti állam különösen veszélyeztetve látja magát az esetleges orosz támadásokkal szemben, mert földrajzi elhelyezkedésük miatt a NATO csak nehezen tudná megvédeni területüket.

A Postimees című észt napilap Kaido Tiitus védelmi minisztériumi tanácsadóra hivatkozva azt írta, hogy Észtország területén mintegy 600 bunkerről lenne szó, amelyeknek a megépítését 2025-ben kezdenék el. A projekt megvalósítása mintegy 60 millió euróba (23 milliárd forint) kerül.

„Oroszország volt és lesz a legnagyobb fenyegetés Észtország számára”

– jelentette ki Tiitus.

Az észt védelmi minisztérium szerint a bunkerek hálózatát ellátási útvonalakkal kötnék össze, békeidőben azonban a határ mentén nem lenne sem szögesdrótkerítés, sem aknák, sem betonakadályok. Ezeket az eszközöket azonban a közelben készenlétben tartanák.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI