Kárpátinfo.net




Előző cikkünkben tisztáztuk, hogy a korszerű agráriumban most divatos trend, a „precíz gazdálkodás” nem is olyan bonyolult dolog. Egyszerűen arról van szó, hogy a termelő igyekszik maximálisan biztosítani a növények számára az optimális termesztési feltételeket. Megbeszéltük, hogy ehhez szükség van egyrészt arra, hogy pontosan ismerjük a növények igényeit az adott pillanatban, másrészt rendelkezzünk azokkal a technikai eszközökkel, berendezésekkel, amelyekkel ezeket az optimális feltételeket biztosítani tudjuk. A zöldséghajtatás tipikusan egy olyan ágazat, ahol ez a szemlélet már régen megvan, csak nem úgy hívtuk. 

Ebben a cikkünkben megpróbáljuk ebből a szempontból körbejárni a palántanevelés témáját, és rávilágítani néhány részletre, amitől „precízióssá” tehetjük ezt a tevékenységet. 

Palántaföld-keverék precízen

Az intenzív zöldségtermesztés hajnalán elsősorban rostált melegágyi komposztot használtak/használtunk a palántanevelésre, több-kevesebb sikerrel. A problémát az okozta, hogy az ilyen fajta termesztő közeg nagyon kiszámíthatatlanul viselkedett, nagyon változó volt a szerkezete, tápanyagtartalma, kórokozókat és kártevőket tartalmazott. Aztán megjelentek a tőzeg alapú „szubsztrátok”, amelyek már sokkal megbízhatóbban működtek.

Eleinte csak egyféle, univerzális tőzeget lehetett kapni, ami szinte minden körülmények között többé-kevésbé alkalmazható volt ugyan, de igazából soha nem ideális. Később a gyártó cégek a termelők (pontosabban a palánták) igényeihez igazodva különböző szerkezetű, kémhatású (pH) és tápanyag-ellátottságú (EC) kezdtek el forgalmazni. Most a gazdák feladata az, hogy a rendelkezésre álló kínálatból precízen kiválasszák azt a típust, amelyre a palántanevelés adott szakaszában szükségük van. Természetesen itt is érvényben van az ősi szláv bölcsesség, miszerint „dovirjáj, no privirjáj”, azaz a megvásárolt tőzegkeverék minőségét ellenőrizzük le, hogy nem penészes-e, valamint a csomagoláson feltüntetett EC és pH értékek megfelelnek-e a valóságnak. A nálunk hajtatott zöldségfélék palántaneveléséhez a pH (5,5-6,6) savanyúságú magházföldek megfelelőek. Amelyek ettől jentősen eltérnek, azok vagy csak alapanyagul szolgáló „nyers” tőzegek, vagy a speciális igényű dísznövények termesztésére használhatók. Az EC érték, azaz a tápanyagokkal való feltöltöttség mértéke viszont sokkal változatosabb lehet. A magok csírázása szempontjából, azaz kelésig az alacsony, 0,5-0,7 EC értékű magházföldek az optimálisak. Később, a kelés után, a növény fajtájától függően az 1,5-2,5 EC-értékű keverékre lenne szükség. Ezeknek az ellenőrző méréseknek az elvégzésére tökéletesen megfelelnek a már viszonylag olcsón beszerezhető kézi EC- és pH-mérők.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a palántanevelő edény méretétől függően más-más frakciójú (durvább, szálasabb vagy finomabb, aprószemcsésebb) keveréket kell használnunk. A nagyon kicsi gyökérterű sejttálcás palántanevelésnél (96-os, 160-as vagy 250-es sejttálcák) a legapróbb, 0-7-es frakciójú keveréket kell választani, a nagyobb gyökértérfogatú 40-es, 54-es sejttálcák számára, valamint a 2 dl-es műanyag poharakba a közepes, 0-20-as frakció a legalkalmasabb. Azok, akik ennél nagyobb poharakat használnak, a 7-25-ös frakciójú keveréket kell választaniuk. Természetesen a különböző cégeknél ezek a mérettartományok kis mértékben eltérhetnek egymástól.

Azt, hogy az adott zsákban konkrétan milyen típusú és összetételű keverék van, azt a zsákok hátoldalán található táblázatból kell kiolvasnunk. 

Palántanevelés (1.): a palántaföld kiválasztása, tápanyagellátása, öntözése
Palántanevelés (1.): a palántaföld kiválasztása, tápanyagellátása, öntözése

A palánták precíz tápanyagellátása

Mint fentebb írtuk, a vetőmag kicsírázásához a kifejezetten alacsony EC-értékű, azaz alacsony tápanyag-ellátottságú közegek a kedvezők. Tulajdonképpen a szikleveles állapotban is a palánták főleg a vetőmagban tárolt tápanyagokat használják fel. A palántanevelő földből a fokozott tápanyagfelvétel csak a lomblevelek megjelenését követően indul be. A növények számára minden stádiumban teljes értékű tápanyagellátásra van szükség, kisebb-nagyobb hangsúlyeltolódással. Például a lomblevelek megjelenésekor több foszforra van szüksége a palántáknak ahhoz, hogy megfelelően nagy gyökérzetet tudjanak fejleszteni a fokozódó tápanyag felvételi igény kielégítéséhez.

A gyakorlatban ez nem mindig jelent foszfordús tápoldatot, mivel ezek a palántanevelő közegek általában jól fel vannak töltve foszforral. Sőt, a legtöbbször túlságosan is sok van belőle, ami a kálcium- és a cinkhiányos tüneteket okozhat, amit ezeknek a tápanyagoknak a fokozott pótlásával tudunk korrigálni. A lomblevelek fejlődése idején fokozódik a nitrogén szerepe, azonban a mennyisége a tápoldatban nem lehet több, mint a káliumé. Nem szabad kihagynunk a tápoldatból a megfelelő mennyiségű mikroelemeket sem. Hogy egyszerűbb (vagy még bonyolultabb?) legyen a gazdák helyzete, sok palántanevelő földbe lassan lebomló műtrágyákat kevernek. Elvileg ezek úgy vannak összeállítva, hogy a palántanevelés során lassan oldódnak kifelé a különböző tápanyagok, olyan ütemben, ahogy a palántáknak erre szükségük van. Csak hát a gyakorlat néha mást mutat… Ezért a gazdának folyamatosan figyelnie kell a palántái fejlődését, meg kell tanulnia idejében felismerni a különböző hiánytüneteket, tápanyagellátási zavarokat és idejében korrigálnia kell azokat. Ha tudjuk, hogyan néz ki egy helyesen táplált palánta, folyamatosan figyeljük annak fejlődését, és idejében felismerjük az esetleges tápanyagellátási zavarokat, majd ezek alapján módosítjuk a tápanyagellátást, akkor már teljesítettük a precíziós tápanyagellátás követelményét a palántanevelésben. 

A palánták öntözéséről

Talán pont az a tevékenység, amelyet szoros értelemben talán a legkevésbé lehet precíziósnak nevezni. Léteznek ugyan nedvességmérő szenzorok, ami alapján vezérelni lehetne a palánták öntözését, de a mindennapi gyakorlatban még nem terjedtek el. 

Azonban több olyan szabályt is be kell tartani az öntözések gyakoriságával, időzítésével, mértékével kapcsolatban, ami befolyásolja a palántanevelés sikerességét. 

  1. Az öntözésre használt víz, tápoldat hőmérsékletének közel kell lennie a levegő hőmérsékletéhez (kb. 20 celsius fok)
  2. Csak akkor öntözzük az állományt, ha a palánták egy kis részénél már láthatóak a vízhiány jelei! 
  3. A délutáni, esti órákban már lehetőleg ne öntözzünk!
  4. Kerüljük a túl sűrű, de kisadagú öntözéseket! Így csak a palántaföld legfelső része fog tudni átnedvesedni (de az túlságosan is!), míg a gyökérzóna alsó része száraz marad.
  5. A palántanevelő poharak, sejttálcák méretétől függően 5-15 perccel az öntözés után ellenőrizzük, hogy teljesen sikerült-e átnedvesíteni a palántanevelő közeget és csepeg-e az alsó drén-lyukakon egy kevés drénvíz. A drénvíz megjelenése fontos, ugyanis ez mossa ki a felesleges sókat a gyökérzónából. 
  6. A tápoldat EC-értékét a palánták fejlettségéhez kell igazítani. Mint már írtuk, szikleveles korban elegendő tiszta vízzel öntözni. Amíg kicsi a lombozat, a víz egy jelentős része közvetlenül a palántaföldből párolog ki, növelve a sófelhalmozódás kockázatát. Ezért van az, hogy a lomblevelek megjelenésétől elkezdjük ugyan a tápoldatozást, de csak egy alacsonyabb EC-értékű, azaz kevesebb műtrágyát tartalmazó tápoldattal. Ahogy növekszik a palánták lombozata, és beárnyékolja maga alatt a közeg felszínét, úgy emeljük folyamatosan a tápoldat töménységét is a normál szintre, mivel a kijuttatott víz egyre nagyobb hányadát már a palánták veszik fel, és nem a gyökérközegből párolog ki.  

Mint látjuk, nem is olyan ördögi dolog ez a „precíz gazdálkodás”. Elsősorban szakismeret megszerzésére, tapasztalatgyűjtésre van szükség, valamint nagy-nagy odafigyelésre. Természetesen, mint láthatjuk, egy minimális befektetésre már szükség van: EC-mérőre, hőmérőre, elektromos konyhai mérlegre a műtrágyák pontos méréséhez. 

(Folytatjuk)   

Gál I. falugazdász, a Pro Agrikultura Carpatika felkérésére


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek