Kárpátinfo hetilap


Hogyan élte Beregszász a hétköznapjait nyolcvan évvel ezelőtt?
Hogyan élte Beregszász a hétköznapjait nyolcvan évvel ezelőtt?


A háborús körülményekre való tekintettel idén Beregszász nem ünnepelhette meg látványos, több ezreket megmozgató népünnepéllyel alapításának, pontosabban első hivatalos említésének 960-adik évfordulóját. Marad tehát a csöndes emlékezés. Illetve valamennyien eltöprenghetünk azon, hogy mit hozhat a jövő, és mit kell tennünk mai beregszásziaknak annak érdekében, hogy továbbra is élhető legyen szeretett szülővárosunk. Az alábbi cikket elsősorban azoknak ajánljuk a figyelmébe, akik hajlandók tovább gondolni a közel ezer esztendővel ezelőtt elkezdett fájdalmakkal teli, megpróbáltatásokban gazdag, mégis felemelő, és erőt sugárzó közös történelmünket.   

Megszépítő múlt. Nem véletlenül használjuk ezt a jelzős szerkezetet, mivel hajlamosak vagyunk a dolgokat szebb színben feltüntetni, mint ahogy azok egykoron a valóságban megtörténtek. Ezúttal azonban nincs ilyen kísértés, mivel egy korabeli dokumentumot lapozgatok. Márpedig egy telefonkönyv mindenképpen annak tekinthető.

Hogyan élte Beregszász a hétköznapjait nyolcvan évvel ezelőtt?
Hogyan élte Beregszász a hétköznapjait nyolcvan évvel ezelőtt? Archív felvétel

Az idő múlásával sajnos egyre kevesebben élnek közöttünk olyan beregszászi lokálpatrióták, akik baráti beszélgetések alkalmával számtalan személyes élménnyel tudják alátámasztani, hogy hatvan-hetven évvel ezelőtt az a hely, ahol születtek, hangulatos, rendezett kisváros volt. Szorgalmas, igyekvő, s részben módos polgárok lakták, akik nem csak portájuk és környékének tisztaságára, és lakásuk berendezésére, valamint ételeik elkészítésére fordítottak nagy gondot. Az igényesség más módon is tetten érhető például azon, hogy hol tanították gyermekeinket, és hogy miként szórakoztak. Nos, ez a néhány utóbbi dolog egy közel húszezres város esetében – 1943-ban ennyien lakták Beregszászt – nehezen fogható meg. 

Azért mégis. Kezemben tartok egy 1943-ban megjelent vékony füzetet, címe: Beregszász megyei város útmutatója, és a tartalom megyei városi hivatalok, intézmények, iskolák, vállalatok, valamint az itt élő kereskedők iparosok, orvosok, ügyvédek címjegyzéke. (Maga az összeállító jelzi, hogy sajnos a lista nem teljes.) Mellékelve a város térképe, és annak rövid története. Ahogy mondani szokták, egy telefonkönyv nem a legszórakoztatóbb olvasmány, ám ebben az esetben a puszta felsorolás is sokat sejtet. Itt van mindjárt például az elején: a városházán működő számos hivatal mellett ott találjuk az idegenforgalmi hivatalt is. Lám a turizmus fejlesztésében már az elődök is nagy fantáziát láttak. 

Hogyan élte Beregszász a hétköznapjait nyolcvan évvel ezelőtt? Archív felvételek
Hogyan élte Beregszász a hétköznapjait nyolcvan évvel ezelőtt? Archív felvétel

Azt szokták mondani, hogy a fejlett nyugati demokráciák fontos ismérve, hogy az ott működő civil szervezetek komoly nyomást tudnak gyakorolni a döntéshozókra, amellett mindennapi élet megszervezésében is döntő szerepet játszanak. Mindezzel már tisztában voltak a régi beregszásziak: BFTC sportegylet, evangélikus és református temetkezési segélyegylet, gazdasági egyesület, gyümölcstermesztők országos egyesülete, beregvármegyei Kaszinó, katolikus legényegylet, református ifjúsági egyesület, polgári olvasókör, mezőgazdák köre, társaskör, zsidó nőegylet… De a turista egyesületet, a vadásztársulatot és a tűzharcos szövetséget is megtaláljuk a Beregszászon akkor működő civil szervezetek között. 

Egy közösség életében az a meghatározó – állítják sokan – hogy milyen szolgáltatásokat igényel, milyen mestereket, mesterembereket, iparosokat hajlandó megfizetni. Hogy egy húszezer lelkes városban több mint húsz nagyobb asztalosműhely, illetve kisebb üzem működik, az rendjén van. Ami pedig a szolgáltatások minőségét illeti: ezeknek csaknem mindegyike bútortervezést is vállal, egyedi kivitelben készíti el a lakberendezési tárgyakat. Bő 10 esztendővel ezelőtt bizonyára még sokan felkapták volna a fejüket, azt olvasva, hogy a Vérke-parti városban öt bank, illetve hitelintézet működik (1943-ban ugyanis ennyi volt). Ma már az sem kelt feltűnést, hogy akkoriban tíz vállalkozónál lehetett bérautót rendelni, bérkocsit – gondolom, amelyet lovak vontattak – kereken húszat. 

Hogy akkoriban a városnak szüksége volt egy bélkereskedőre, bőröndösre (2 is volt), ciánozóra, bélyegkészítőre, hogy működött a helységben cukorkakészítő, cselédszerző, élesztő-elosztó, esernyő-javító, fegyverműves, fehérnemű-varró, fűzőkészítő, kelmefestő, gallértisztító – azon már csak mosolygunk. Meg hogy finom házi koszt volt kapható Bilitsz Bélánénál. Ám a háztól házig való szállítás előnyét már akkor is élvezhették az itt élők. Kíváncsi lettem volna, hogy milyen hímzett terítőket, díszpárnákat, varrottasokat, szőtteseket kínált Décseyné Kamerniczky Berta vagy Hábil Józsefné kézimunkaüzlete. Akkoriban öt ilyen jellegű boltja volt Beregszásznak.

Arcápolás esti kikészítés, ránctalanító pakolás – így ajánlja a beregszászi hölgyek figyelmébe magát, illetve az általa nyújtott szolgáltatásokat Klein Margit kozmetikus. A másik szakmabeliről, Szabó Zsófiáról, a névkártyához tartozó rövid ismertetőről azt is megtudjuk, hogy Bécsben szerzett kozmetikus oklevelet, s többek között szempillafestést vállal, nem is akárhogy, hanem három havi jótállással. Az csak hab a tortán, hogy vibrátoros villanykészülékével hatékonyan veszi fel a harcot a kedves vendég ráncaival! 

Igaz, hogy ez idő tájt „csupán” két lap, a Tiszaháti Magyar Gazda és a Kárpátalja jelenik meg a városban, ám mindemellett négy nyomda kínálja szolgáltatásait. 

A régiek elmondása szerint Beregszász arculatát legfőképpen az itt található hangulatos vendéglők, kiskocsmák, borozók határozták meg. A kezemben tartott útmutatóban – bár mint mondottuk, a lista nem teljes – 30 ilyen vendéglátóipari egység van feljegyezve. A többség ugyan név nélkül, hisz kézenfekvő, hogy a nevet maga a tulajdonos szolgáltatja. Például Huber Károly. A szovjet érában a mai Lónyai utca elején (akkor Vörös hadsereg utca) található büfét a köznyelv továbbra is Huber-kocsmának nevezte. Az épületet a régiek úgy hívják ma is. A borkimérések közül kiemelkedi az Oroszláncsárda és Rigófészek. Városi borozók: a Kuruc, a Kárpáti, a Csalogány és a Rákóczi vendéglő. 

Huszonhat orvos, négy fogorvos, öt fogtechnikus, négy gyógyszerész, tizenhárom ügyvéd, tizenhat szabó (némelyikük, tekintettel a háborús helyzetre egyenruha varrását is vállalja), hét pék, négy kelmefestő, tizennégy hentes és mészáros, huszonkét cipész (figyelem, ortopéd cipők készítése!), négy fényképész szolgálta a város polgárait. Ahol akkoriban gimnázium, kereskedelmi középiskola, polgári fiú- és leányiskola, iparos- és kereskedő tanonciskola, valamint zeneiskola működött. Meg hat népiskola (jelentős részük egyházi fenntartású).

A legtöbben természetesen a fűszer- és vegyeskereskedők voltak, szám szerint negyvenhatan. A másik legnépesebb csoport a fodrászoké – huszonöt található a címjegyzékben. Kéményseprő, képkeretező, kútfúró, kőtörő, köszörűs, kosárfonó ács, s természetesen nem egy kádár és kovács működött a városban. S volt a városnak három téglagyára, négy malma, egy vágóhídja. De volt parkettása, autó- és vízvezeték-szerelője, zsák- és ponyvakölcsönzője, négy szikvízgyára, meg szitakészítő mestere is. Hja, ami nekem per pillanat a legnagyobb fejtörést okozza: volt zongorahangolója is Hortolányi László személyében az Attila u. 38. sz. alatt. Meg tánciskolája is. 

Kezit csókolom…

Szépreményi Kristóf


 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek