MTI

Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán 2023. április 30-án. Az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának utolsó programján az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozott. MTI/Kovács Tamás
Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán. Az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának utolsó programján az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozott. MTI/Kovács Tamás


Kijevbe utazik Matteo Zuppi bíboros, aki Ferenc pápa békeküldöttnek nevezett ki, hogy megpróbálja előmozdítani az ukrajnai háború politikai rendezését - jelentette be a Vatikán hétfői közleményében.

A közlemény szerint a kezdeményezés fő célja az ukrán vezetés álláspontjának alapos megismerése azzal kapcsolatban, hogy milyen módon képzelik el igazságos béke elérését és érhetik el a feszültség csökkentését.

Ferenc pápa vasárnap ismét a béke mellett állt ki és a háború ellen emelt szót, amikor először adott interjút a RAI1 televíziós csatorna stúdiójában.

"Ez a történet annyi idős, mint maga az emberiség. A békével mindig nyerünk. Lehet, hogy csak egy kicsit, de mégis. A háborúval mindent elveszítünk. Mindent!"

 - hangoztatta a pápa.

Az ukrajnai válság 2022 februári kezdete óta Ferenc pápa és a Vatikán felajánlotta közvetítő segítségét, de erőfeszítéseik mindeddig eredménytelek voltak.

Zuppit a pápa 2019-ben nevezte ki bíborossá, és a tavalyi olasz püspöki konferencián választották meg a püspöki kar elnökének. A pápa megbízottjaként hétfőn és kedden tartózkodik majd az ukrán fővárosban.

Matteo Zuppi a római székhelyű Szent Egyed (Sant'Egidio) közösségből származik, amely a béke és igazságosság szószólója, és 1992-ben sikeres közvetítése révén vetettek véget a mintegy egy millió halálos áldozatot követelő mozambiki polgárháborúnak.

Forrás

MTI