MTI

Járvány. Illusztráció
Járvány. Illusztráció


Július 1-jével megszűnik Ukrajnában a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett országos karantén és veszélyhelyzet, amely 2020 márciusa óta volt érvényben - jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a kormány keddi ülésén.

Karanténnak a régiónként a járványhelyzet súlyossága szerint eltérő korlátozásokkal járó óvintézkedések rendszerét nevezték Ukrajnában. A kormányfő hozzátette, hogy a karantén időszakában a hatóságok olyan válaszmechanizmusokat dolgoztak ki, amelyek segítenek egy teljes körű háború idején is. Az ország ellen tavaly februárban indított orosz háború kezdete óta Ukrajnában hadiállapot van érvényben.

"Most az új kihívásokra új módszerekkel és megközelítésekkel válaszolunk. Köszönet azoknak az orvosoknak, akik az elmúlt évek során önzetlenül küzdöttek a járvány ellen, és mindent megtettek a következmények minimálisra csökkentésének érdekében"

 - hangsúlyozta Smihal.

"Az orvosok hihetetlen munkát végeztek. A legsötétebb időkben, amikor a világ még nem tudta, mennyire veszélyes a Covid-19, amikor nem volt vakcina, és nem volt mód arra, hogy az emberek valahogy megvédjék magukat a betegség súlyos következményeitől, az orvosok nem haboztak elfogadni ezt a kihívást, és folytatták a munkát" 

- méltatta az egészségügyi dolgozókat közleményében a szaktárca.

A világjárvány kezdete óta több mint 5,5 millió koronavírusos fertőzöttet jegyeztek fel Ukrajnában.

Forrás

MTI